A kormánypárti politikus azt mondta: ezzel eleget tesznek annak a társadalmi elvárásnak, hogy az utcák, intézmények, szervezetek csak olyan elnevezést viseljenek, amelyek méltóak a demokratikus jogállam eszméihez.     
A törvényjavaslat értelmében nem szerepelhetne cég, civil szervezet, sajtótermék elnevezésében, illetve közintézmény vagy közterület nem viselhetné olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában vezető szerepet töltött be. A tilalom vonatkozna olyan kifejezés vagy olyan szervezet nevére is, amely a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerrel közvetlenül összefüggésbe hozható.
Kétség esetén a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalását kell bekérnie az illetékes hatóságnak – közölte a kereszténydemokrata politikus, aki kitért arra is, hogy a közterületek elnevezési, átnevezési joga továbbra is teljes mértékben önkormányzati hatáskörben marad.  
A közterületek neveinek költségtakarékos megváltoztatása érdekében a törvényjavaslat kimondja az állami vagy önkormányzati döntés alapján történő utcanévváltozások miatt szükségessé váló hatósági igazolványok, – például személyi, vállalkozói igazolvány és forgalmi engedélyek – cseréjére vonatkozó hatósági eljárások általános illetékmentességét.
Mint mondta: a mai napig több száz utca, tér, közterület van elnevezve a kommunizmus tömeggyilkos rendszerének vezetőiről, kiszolgálóiról, eseményeiről és szimbólumairól. “Néphadsereg, Munkásőr, Vörös Hadsereg, Münnich Ferenc, Népköztársaság, ma már csak a huszadik századról szóló történelemkönyvek fekete lapjaira való nevek és fogalmak kellene hogy legyenek” – fogalmazott.
Utalva arra, hogy Magyarország a XX. században két diktatúra elszenvedője is volt, rámutatott: a rendszerváltás után felnőtté vált nemzedék számára elfogadhatatlan, hogy bármelyik település utcáin “a hazánkat és a világ szerencsétlenebbik felét romlásba taszító, fejlődésünket évtizedekre visszavető kommunista diktatúra emlékét őrző nevekkel találkozhassunk”.
Stágel Bence leszögezte: szó sincs kettős mércéről, diktatúra és diktatúra között nincs különbség, ezért világossá kell tenni minden nemzedék, különösen a fiatalok számára, hogy a nemzeti és a nemzetközi szocializmus megjelenési formái soha többé nem lehetnek részei az emberiség történelmének.
Felidézte, hogy a rendszerváltást követően több civil szervezet, politikai szereplő, közszereplő tiltakozott a kommunista diktatúra itt maradt közterületi elnevezései miatt. A diktatúrák eszmeiségével történő teljes és kötelező szakítás azonban a közterületi elnevezésekkel kapcsolatosan a mai napig a teljes politikai szféra régi adósság maradt, részben adminisztratív okok miatt, részben pedig azért, mert sok helyen úgy vélték, sokkal fontosabb problémák is vannak a mindennapok során – mutatott rá.
Kitért arra is, hogy 2011-ben a KDNP ifjúsági szervezete, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség tagjai egy tematikus honlapot indítottak a témában, www.zsakutca.iksz.net néven. Az eredmény nem is maradt el – emlékeztetett, hozzátéve: alig két hónap alatt több száz megkeresés, bejelentés érkezett az egyes településeken élőktől. Ezeknek – az állampolgárok által kifogásoltnak vélt – közterületi elnevezéseknek a listáit találhatók a törvényjavaslat indoklásában is, ami nem taxatív felsorolást jelent, csupán jelzést annak érdekében, hogy a probléma rendezést kíván.      
Hozzátette: reményei szerint egy olyan törvényjavaslatot fogadhatnak majd el, melyet minden parlamenti párt támogatásáról biztosít majd, ezzel is jelezve a demokrácia iránti elkötelezettségét.
Eljött az idő, hogy a kommunizmus még megmaradt szimbólumai mielőbb végleg eltűnjenek a magyar emberek hétköznapjaiból, és ilyen tekintetben is lezárjuk a rendszerváltást – fogalmazott a kereszténydemokrata politikus, kiemelve: itt a lehetőség, hogy a törvényi szinten kikényszerített névváltoztatással az egyes települések lokálpatrióta identitásukat erősítve, híres szülötteikről, művészekről, sportolókról, neves eseményeikről nevezhessék el utcáikat, tereiket, ne pedig központi utasítás alapján, diktatúrák emlékeit hordozó közterületi elnevezések csúfítsák el a települést.

 

Forrás: MTI