Az egyik legnagyobb problémát egy társasház esetében az jelenti, amikor a házon belül van pár nagyon magas és több igen alacsony fűtésszámla. Irreális az ha néhány lakás akár fél millió forint is lehet a fűtési szezonban, ugyanakkor az sem elfogadható, ha valaki csak 20-30 ezret fizet az egész téli fűtésért, mondta Cseri Tamás.

Elhangzott, a kormány tavaly hozott rendeletet a közös fűtés igazságosságának érdekében, ez ugyan nem kötelező érvényű a társasházakra, de ahol jelentős eltérések vannak ott megfontolandó, hogy a rendelet értelmében a tömb új szerződést kössön. A képviselő hozzátette, persze akiknek alacsony a hőérzet igényük, illetve teljesen letekerik a radiátorokat, ott a hőmennyiségmérő nullát, vagy alig mér, így ott a fizetendő összeg sem lesz magas, ezért azoknak nem is érdekük a szerződésmódosítás. Azokban a lakásokban. viszont ahol melegebbet szeretnének, méri fog hőt a fűtésköltség elosztó és arányaiban ez sokkal magasabb is lehet.

A rendelet egyik pontja azt szabályozza, hogy egy lakásban sem lehet az egységnyi fizetett hőmennyisége magasabb, mint az átlag két és félszerese. Ez az olló közelíti a keveset és a sokat fizető lakásokat 80 és 150 ezer forint közé szűkítve a téli hőfogyasztást.

A fórumon elhangzott Vásárhelyen az átlagos téli távhűtési díj 120 ezer forint, de hallani 4-500 ezres számlákról is, viszont azzal már senki sem dicsekszik, hogy csupán 30-40 ezer a számlája. Minden társasházban található egy közös mérő, ami a beérkező hő összegét méri, ez kerül leosztásra a lakásokra. Azok a tömbök, ahol nagyon sok a letekert radiátor, nagyon rosszul járnak, hiszen akik fűtenek, a beérkező hő nagy részét fizetik.

Az elkövetkező szezon számlái jövőre fognak megérkezni, így tavaszig a lakóknak lehetőségük van, hogy lakógyűlés felvessék, esetleg módosítsák a szerződést a rendeletnek megfelelően.

A fűtési szezon árait a kormány szabályozza, idén emelést nem lesz, a fűtési készenlét szeptember 15-ével elindult, a tényleges távfűtés pedig akkor indul, ha a hőmérséklet három egymást követő napon a meghatározott külső hőmérséklet alá esik, vagy ha a lakosság nagyszámú kérése ezt indokolttá teszi.

A számlákat a tavalyi átlag alapján állítják ki, a végleges, idén fogyasztott mennyiséget pedig majd jövőre kell kifizetni, ugyanúgy mint eddig.