Nem volt veszett állat az idén

Ebben az évben még egyetlen veszett állatot sem regisztráltak Magyarországon, emberi veszettségre pedig 1994 óta nem volt példa az országban - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) pénteken, a veszettség elleni harc világnapján az MTI-vel.

Együttműködések határon innen és túl

Csongrád és Temes megye önkormányzatai és vállalkozásai ismerkednek egymással azon a szakmai konferencián, amelyet az ArchEnerg Regionális Megújuló Energetikai és Építőipari Klaszter valósított meg szeptember 28-án, Szegeden, a Megyeházán. A rendezvény a gazdasági potenciál növelését célozta, az energetikai-, gazdaság- és közösségfejlesztési projektek által.

Időjárás-jelentés

Kezdetben változóan felhős idő valószínű néhány órás napsütéssel, majd késő délutántól, estétől északnyugat felől megvastagszik a felhőzet. Késő estig főként a Dunántúlon és a főváros környékén fordulhat elő kisebb eső, zápor. A Kisalföldön napközben megélénkül a déli szél.

Nézzük más műveit!

 

Nagyon fontos hogy érdeklődjünk mások alkotásai iránt is. Nemcsak a tudásunk gyarapodik általa, hanem saját fejlődésünk szempontjából is jelentőséggel bír. A Rádió 7 Családi magazin című műsorának „Hogyan legyek festő?” rovatában Hézső Ferenc festőművész tanárral beszélgettünk.

A leveles tészta titka

A vajas tészta avagy a leveles tészta került terítékre a Családi Magazin Kemence rovatában . A leveles tészta titkáról Gulyás-Szabó Gergellyel, a Rónasági Gasztro Sütőipari Kft. ügyvezető igazgatójával beszélgettünk. 

Akár ingyen is megtervezik otthonát!

Ha valaki házat építene, akkor igen jelenetős anyagi vonzattal bír. Ha konkrét elképzelésünk van, akkor nem érhet meglepetés bennünket a végösszeg láttán. A Rádió 7 Családi Magazin című műsorában Hársasi Tibor, a Könnyűszerkezetes Házépítők Egyesületének elnöke.

Azték csirkefalatok

Ez a különleges és ízletes főétel bármikor könnyedén elkészíthető. A receptet a Rádió 7 Családi magazinjában osztottuk meg a hallgatókkal, tovább kattintva elolvashatják. 

Karfiolleves baconnel

A Rádió 7 Családi magazin című műsorában egy igen különleges leves receptjét osztottuk meg a hallgatókkal. Kattintsanak tovább és nézzék meg Önök is!

Mit üzennek a csillagok?

Kellemes hétvégi napokra számíthat szinte mindenki. Vannak akik szórakozni mennek, vannak akik otthon kapcsolódnak ki. A Rádió 7 Családi magazin című műsorában elárultuk, mit jósolnak a csillagok a hétvégére.

Meccsdömping a HLKC-nál

 

Szeptember végén, október elején immár minden korcsoportnál gőzerővel folyik a munka a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Clubnál. Tétmeccsek sora következik és hosszú idő után újra a Nemzeti Bajnokságban zajló meccset láthatnak a vásárhelyi drukkerek. 

Mi okozhat viszketést?

A viszketés sokakat néha már szinte az őrületbe kerget. Az orvosi néven pruritusként ismert rendellenességet a bőrben lévő érzőidegek ingerlése váltja ki. Az alábbiakban Angela Epstein szakértő veszi sorra a viszketési inger lehetséges kiváltó okait.

Virágzó cseresznyefa Mindszenten

 

Nem mindennapi jelenségre lett figyelmes a mindszenti Zombori Istvánné, aki arról értesítette portálunkat, hogy a napokban kivirágzott a cseresznyefa kertjében. Fotókkal!

A időseket várják az idei Országos Könyvtári Napok Csongrádban

Egész októberben színes témájú előadásokkal, foglalkozásokkal, játékokkal és pályázati lehetőségekkel várja az érdeklődőket a szegedi Somogyi-könyvtár, amely az Országos Könyvtári Napok alkalmából idén különösen az idősekre számít - mondta el csütörtöki sajtótájékoztatóján a Somogyi Károly Könyvtár munkatársa.

Tornyai Kulturális Belváros: lezárták az egyik, milliárdos projektet (+video)

A Tornyai János Múzeumban pénteken a záró konferenciával ért véget az az 1,1 milliárdos projekt, amely során a múzeum mellett megújulhatott a Görög-keleti templom külső része, akadálymentessé válhatott az Alföldi Galéria, továbbá teljesen új külsőt nyert el a Dr. Rapcsák András utca. A változások azonban többet jelentenek, mint a felhasznált anyagok beépítése – jelentette ki a tanácskozáson dr. Kószó Péter alpolgármester.

Több mint félmilliárd forint pályázható a vásárhelyi Leadernél (+video)

A nyáron lezárult pályázatokat értékelt a Vásárhelyi Vidék Jövőjéért Egyesület – jelentette be az egyesület munkaszervezetét vezető Benkő Zsolt pénteki sajtótájékoztatóján, hozzátéve: a beadott pályázatok többsége megfelelt a kiírásnak, míg az egyesület elnöke, Szél István újabb, több mint félmilliárdos keret megnyitásáról adott számot.

Kezdődik az őszi haltelepítés

A környezet- és természetvédelemre nagy szükség van a mártélyi holtágnál. Nem csak az évenkénti nagytakarítások járulnak hozzá ehhez, hanem az őshonos halak telepítése is. Az utóbbit évente kétszer a Dobó Ferenc Horgász Egyesület végzi, erről is beszélgettünk Böjti Ferenccel, az egyesület alelnökével.

A NAV bővíti ügyfélkapu-regisztrációs tevékenységét

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bővíti ügyfélkapu-regisztrációs tevékenységét, október 1-jétől a központi ügyfélszolgálatokon és kijelölt kirendeltségeken az első ügyfélkapunyitás mellett új regisztrációs szolgáltatások is igénybe vehetők az ügyintézőknél - jelentette be az adóhatóság.

Tudom anyu: sapka, sál…

Hogy öltöztessük a babát, mit adjunk a gyerekre, mit vegyen fel a kisiskolás? Mit tegyünk, hogy gyermekünk egészséges legyen? Ezekre a kérdésekre adott választ Molnár Erika és Tölgyiné Tóth Ilona védőnő.

Elindult a juhok és kecskék elektronikus jelölésére vonatkozó támogatások kifizetése

Több mint 71 millió forintot utal közel 2300 gazdálkodónak szeptember 28-tól a juh és kecske állatállomány elektronikus jelölésének támogatása keretében a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) - közölte a hivatal pénteken az MTI-vel.

Lázár: Bankárok és bankok Magyarországon földet nem vehetnek, és nem szerezhetnek (Videóval!)

A Kormány 2012 nyarán az Országgyűlés elé terjesztette az új földtörvény tervezetét és egyben társadalmi vitára bocsátotta azt. Az új földtörvény tervezete kizárja, hogy külföldiek földet szerezzenek Magyarországon, földet pedig csak földműves vehet. Megszünteti a nagybirtokrendszert, munkahelyeket teremt, erősíti a vidéki Magyarországot - összességében megvédi a magyar földet.

Hevesi István maradt a mindszenti Víziközmű Társulat elnöke

 

Tisztújító közgyűlését tartotta pénteken délelőtt a mindszenti Víziközmű Társulat a helyi Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központban. A társulat életében személyi változások nem történtek. Az elnök maradt Hevesi István, aki reméli, hogy már nem kell újabb öt évet a szervezet élén tevékenykednie, ugyanis 2014. decemberéig be kell fejeződjön a csatornázás a településen és akkor feloszlik a társulat. Mindezekek mellett a közgyűlésen kiderült: az elmúlt öt évben 272 millió forintnyi befizetés érkezett a társulat számlájára, ami jónak mondható. A jelenlegi hiány 84,5 millióra rúg.