A város múltjára és jelenére alapozva álmodhatta meg a megújuló intézményeket, amelyek a mostani formában képesek megszólítani a város fiataljait, megmutatva a múlt kulturális kincseit. Dr. Kószó Péter alpolgármester a beruházásról elmondta: a most záruló 1,1 milliárdos beruházás – amely csak egy része a teljes belvárosi rekonstrukciónak – 78 százalékos, uniós támogatásban részesült azaz 865 millió forint érkezett a városba, amelyet az önkormányzat 245 millió forint önrésszel egészített ki.

 

##video:265738##

 

A 2010-ben indult pályázatról Mucsi László a városfejlesztési iroda vezetője elmondta: a pályázati időszak alatt megváltozott annak neve, a rá vonatkozó szabványok és törvények, azonban a kiíró és a közreműködők rugalmasságának köszönhetően eredményesen sikerült végigvinni a beruházást.

A most zárult programban a múzeum új szárnnyal bővült, megújultak  régi épületei, felújították a Görög Katolikus Templom külső részeit, akadály mentesítették és lifttel látták el az Alföldi galériát, amelynek tetőszerkezete is megújult, továbbá a városképet jelentősen befolyásoló módon alakult sétálóutcává a Dr. Rapcsák András utca Kossuth tér és a Deák Ferenc utca közé eső része.

A külső és belső megújuláson átesett múzeum tartalmi működése is változni fog a Minden nap kultúra program keretében, így a diákok naponta új és új élményeket szerezhetnek a megújult intézményben.

Arnay

(Itt megtekintheti a szeptember 1-jei átadáson készült fotóink galériáját is.)