Az október 15-től beadható pályázatok részleteit Benkő Zsolt, a Vásárhelyi Vidék Jövőjéért Egyesület munkaszervezetének vezetője ismertetve elmondta: 180 milliós kerete van a falumegújítási programnak, amelyre a székkutasi és mártélyi fontos épületek felújítására, sportpályák, piacok és játszóterek fejlesztésére lehet támogatást szerezni. A civil szervezetek esetében a pályázat száz százalékos támogatást biztosít.

A vidék megőrzését célzó pályázatban Székkutas és Mártély mellett a vásárhelyi külterületek is pályázhatnak a helyi, vagy országos védettség alatt álló épületek fejlesztésére, illetve a természeti környezet és tematikus túraútvonalak fejlesztésére, az összesen 330 millió forintos keret határain belül. A pályázatokat önkormányzatok, kistérségi társulatok, valamint civil szervezetek adhatják be, utóbbiak száz százalékos támogatást igényelhetnek.

 

##video:265737##

 

Benkő Zsolt elmondta: az egyesületnek a vásárhelyi városházán lévő irodájában minden segítséget megadnak a pályázóknak, hogy eredményesen meríthessék ki a két pályázatra rendelkezésre álló teljes, összesen 510 milliós keretet.

A nyár folyamán beadott pályázatokat is értékelte a vásárhelyi Leader-szervezet. Benkő Zsolt elmondta: a mikro vállalkozások fejlesztésére hat pályázat érkezett Mártélyról és Székkutasról, közülük ketten nem feleltek meg  kiírásnak, a négy érvényes pályázat összesen 45 millió forint támogatásra számíthat. A turisztikai attrakciók keretében hét pályázatból négy felelt meg a kiírásnak, amelyeket rövidesen határozatban értesítenek az összesen 75 és félmillió forint eredményes megszerzéséről.

A szervezet elnöke, Szél István arról is beszámolt, hogy az egyesületet felügyelő Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal az elmúlt időszakot vette górcső alá az egyesületnél tartott vizsgálata során, amelynek végeztével megállapították: minden példás rendben zajlik a vásárhelyi Leader csoportnál, de az elmúlt egy év munkáját ellenőrző vizsgálat sem tárt fel hiányosságot, amely azt jelenti, hogy sem az előző, sem a jelen vezetés munkájában a felügyeleti szerv nem talált kivetni valót.

Arnay