Andóczi Balogh Éva kifejtette: a programok közt szó lesz például az internet használatáról és veszélyeiről, lesz novellaíró-pályázat, bemutatkoznak az alkotó szeniorok, de foglalkoznak az egészségmegőrzéssel, és a fogyatékkal élőknek is külön programmal készülnek.
A rendezvénysorozat egyediségét az adja, hogy az országostól eltérően Csongrád megyében egy hónapon keresztül zajlanak a programok, Szeged mellett több településen, így például Makón, Szentesen és Csongrádon is.
A rendezvény október 2-án kezdődik, amikor a Somogyi-könyvtárban a az idősek biztonságáról tart előadást a megyei rendőr-főkapitányság munkatársa. Még aznap a kézműves nagyik mutatják meg a fiataloknak, hogyan lehet kreatívan élni, de szó lesz a kirándulásokról és túrákról is. A programok közt bemutatkozik a jóga is. Október 4-én a Nap-Fény Senior Fotóklub kiállításán olyan alkotók munkáit nézhetik meg az érdeklődők, akik hatvan év felett kezdtek fényképezni. Még aznap a Szegedi Írók Társasága látja vendégül az érdeklődőket a könyvtárban.
November közepéig várják az idei novellapályázat nevezéseit, ahová hatvan év feletti szegedi írók nevezhetnek a párkapcsolat témakörében készült munkákkal.
Október 5-én LátóTér-LátszóTér elnevezéssel a szegedi Indóház téren fogyatékossággal élő és hátrányos helyzetű emberek mutatják meg, hogyan lehet ezzel a körülménnyel boldogan és alkotva együtt élni. A programok közt lesz jeltolmácsos néptánc, dzsesszkoncert és színházi előadás is.
A hétvégén rejtvényfejtő nap és egész napos családi vetélkedő várja a kalandvágyókat.     Október 7-én, a Könyves Vasárnapon ingyenes könyvtári beiratkozásra lesz lehetőség az intézmény mellett az egyik szegedi trolivonalon járó nosztalgia járművön is.
Október 10-én Szigethy Gábor irodalomtörténész előadásában bemutatják a Mezei, Márai, Szerelem című könyvet. Október 15-én Bálint gazda lesz a vendég. Ezután pénteken és szombaton A király nyomában címmel városismereti és kulturális sétára indulhatnak az érdeklődők.
A hónapban négy kiállítást is megtekinthetnek a látogatók. Október 22-ig látható a Fűben, fában – művészi ábrázolások a Somogyi-könyvtár régi és ritka könyveiben című tárlat, majd október 11-én nyílik a 75 éve elhunyt Hubay Jenő zeneszerző emlékére rendezett kiállítás. Ezen a napon látható majd először Véber Noémi festőművész tárlata, amelyet Sejben Lajos kiállítása követ majd.
A programok során mások mellett vendégül látják Závada Pált, Endrei Juditot és Frank Júliát is.

 

Forrás: MTI