A közösségi közlekedés fejlesztését célzó beruházás finanszírozási hátteréről dr. Kószó Péter alpolgármester elmondta: az unió a Darfün keresztül 164 millió forinttal támogatta a 182 milliós beruházást, amely során összesen 276 kerékpár tárolását is sikerült a megállóknál biztosítani. Az alpolgármester kiemelte, hogy nemcsak a város belterületén, hanem a külterületi központokban is megújultak a megállók, ahol az iskolabuszokkal a városba járó gyermekek is elhelyezhetik a kerékpárjaikat.

 

##video:265716##

 

Dr. Kószó Péter szólt a Hódtó utcán és a Hősök terén kialakított utas tájékoztató rendszerről is, amely az informatika segítségével részletes tájékoztatást nyújt a busszal utazóknak, továbbá kiemelte a biztonsági kamerahálózat fejlesztését is, amely védelmet nyújt a rongálók ellen a megújult részeken. Mint elmondta, a Hősök terén az egyik körforgalomban már áll Máté István és Lantos Györgyi műalkotása, és a művész házaspár másik alkotása is rövidesen elhelyezésre kerül a Szőnyi utcai körforgalomba.

A kivitelezést végző Déltút Kft. ügyvezetője, Juhász Lóránt kijelentette: jó volt az együttműködés a vásárhelyiekkel a munka folyamán, és megköszönte a lakosság türelmét, valamint a városfejlesztési iroda segítő közreműködését is. Az alkalmazott technológiák közül kiemelte a buszöblökben használt bazaltbeton nyújtotta lehetőségeket, rámutatva: a korábban alkalmazott aszfaltos, vagy térköves burkolatok nem nyújtottak elegendő védelmet az időjárás és a buszok okozta megterhelés ellen, azonban a speciális beton mindezeknek hosszú távon ellenáll.

Arnay