Több mint egy éve jelentette be az MKC, hogy a rossz anyagi helyzete miatt szünetelteti a működést. Ez akkor azt jelentette, hogy közel száz kézilabdás sportolási lehetősége szűnt meg a városban, beleértve ebbe a kicsiket és nagyokat egyaránt.

Egy év után azonban most újra indul a kézilabda élet. A változás mindössze annyi, hogy teljesen az alapoktól kezdenek, így egyenlőre csak a szivacskézilabdával foglalkoznak. 2003, 2004, 2005 és 2006-ban született fiatalok jelentkezését várjuk – mondta Munc Lilla, az MKC elnöke és egyben edzője is, hiszen Laskovics Andreával közösen viszik majd a csapatokat.

Az előzetes felmérések szerint keddtől 31 gyerkőccel tudjuk megkezdeni az edzéseket a helyi sportcsarnokban – számolt be az elnök, aki hozzátette, hogy természetesen lányok és fiúk is jelentkezhetnek szivacskézilabdázni.

Mindezek mellett jó hír a kézilabdások számára is, hogy hamarosan megújul a helyi csarnok, hiszen közel 10 milliót nyert a város, ami mellé két millió önerőt kell biztosítani. Így aztán 12 millióból hőszigetelést végeznek az épületen, de a beázásról is gondoskodnak.

Antal Sándor