A krétával okos módon bánhatunk a házon belül és kívül is. Ha találsz otthon egy darabkát, akkor semmifélekép ne szabadulj meg tőle, ha pedig nincs még a birtokodban, akkor szerezz be egyet. Íme, a számtalan felhasználási módja az önmagában egyszerű anyagnak.

Megakadályozza a dohszag kialakulását. – Bárki háza táján megeshet, hogy egy ritkán használt szekrényben őrült dohszag lép elő. Ennek megelőzéséhez, likvidálásához kenjük át egy köteg krétával a fát.

Eltávolítja a zsírfoltot. – Az étkezések alatt egy-egy félresikerült mozdulatot követően máris zsíros lehet ruhaneműnk. E foltokat a legnehezebb kimosni a felsőből, nadrágból, de egy kis kréta segítségével semmi sem lehetetlen: dörzsöljük alaposan a fehér szemcséjű mészkőt az érintett felületre, majd hagyjuk állni tíz percig. Ez segít elnyelni a zsír egy részét a mosás előtt. Mielőtt a mosógépbe dobjuk, töröljük le a ruháról a port.

Megtartja az ezüst fényességét. – Tegyünk egy darab krétát oda, ahol az ezüstöt is tároljuk. Az ékszer így nem vesz fel nedvességet, és színe sem tompul. Fényesíteni szódabikarbónával érdemes.

Ónedény-tisztító. – Készítsünk egy vegyületet az ezerarcú vodkából és krétából. Ezt követően dörzsöljük át a maszlaggal az edényt, öblítsük le vízzel és hagyjuk megszáradni.

Megjelölhetjük vele a bútorok helyét. – Felújításkor felvázolhatjuk az új bútorok elhelyezését. Ez nagyszerű lehetőséget nyújt arra, hogy megtervezzük otthonunk kinézetét.

Csúszásmentessé varázsolja a csavarhúzót. – Belefáradtál abba, hogy a csavarhúzók állandóan kicsúsznak a kezedből? Mielőtt nekivágnál a feladatnak, egy vékony krétával kend át az eszközt, így biztos tapad majd a kezedhez.

Elriasztja a hangyákat. – Valamilyen oknál fogva a kis állatok nem szeretik a krétaport, a fokhagymával egyetemben. Szórjunk szét egy keveset az ajtó körül, a párkányon, vagy bárhol, ahol szeretnénk elkerülni, megszabadulni tőlük.

Rozsdamentesen tartja a szerszámokat. – Ahogy azt korábban említettük, a kréta magába szívja a nedvességet. Ebből adódik, hogy segít a rozsdásodó folyamatot megállítani.

Készíthetünk belőle egy „biztonsági övezetet”. – Kerti sütés-főzés alkalmával a gyerekek sokszor szaladgálnak a tűz körül, figyelmen kívül hagyva veszélyességét. Rajzoljunk egy vonalat a sütőterület köré, amivel fel tudjuk hívni a kicsik figyelmét a bajveszély jelenlétére.

Eltűnteti a falkarcolásokat. – Mely lakásban ne lennének apróbb hibák a falon? Vegyünk kezünkbe egy, a fallal azonos színű krétát, és egyszerűen tűntessük el a hibát onnan.

Forrás: Ötpercökokör