A fiatalok otthonteremtési támogatása abban tér el a szocpol támogatástól, hogy bővítésre és nagyobb lakásra történő cserére is felvehető, továbbá a támogatás a vételár 70 százalékáig terjedhet.

A módosítás részletesen leírja, hogy miképpen kell visszafizetni a szocpolt a kincstár számára, ha az említett 10, illetve 5 éven belül a lakást lebontják, eladják, harmadik személynek átengedik, illetve nem lakás céljára hasznosítják.

 

Így jár a támogatás

A közlönyben megjelent másik jogszabály szerint egy személy egy évben csak egyszer juthat lakás-takarékpénztári állami támogatáshoz, függetlenül attól, hogy egy vagy több pénztárnál van szerződése. Hasonlóan egy épületre csak egy szerződés alapján jár támogatás.

Ennek elérése érdekében az általános szerződési feltételek kiegészülnek a következővel: a pénztári előtakarékoskodó hozzájárul igényjogosultságának – és a megtakarítás, valamint támogatás lakáscélú felhasználásának – ellenőrzéséhez szükséges adatai kezeléséhez. Így a Kincstár ellenőrizni tudja, hogy történt-e a jogosulatlan igénybevétel.

 

Van kivétel

Fontos, hogy nem számít jogosulatlannak a támogatás újbóli igénylése, ha az adott naptári évben az utolsó, töredék megtakarítási év miatt utalnak át másodszor állami támogatást. Szintén jár az újabb állami hozzájárulás, ha a töredék megtakarítási év után járó állami támogatás utalását követően, azonos naptári évre vonatkozóan igényelnek ugyanazon személy javára másik olyan lakás-előtakarékossági szerződésre állami támogatást, amelyre korábban még nem igényeltek (feltéve, hogy ez a másik szerződés igényléssel érintett megtakarítási éve a korábbi szerződés igényléssel érintett megtakarítási idejét követően kezdődött el).

 

Forrás: index.hu