December 21-én bevezetik és az uniszex-díjat a Generali biztosítónál – tudtuk meg Varró Katalintól, a Generali-Providencia Biztosító képviseletvezetőjétől. Ezt a Gender-törvény életbelépése teszi indokolttá. Mindez azt jelenti, hogy biztosításkötés esetén nem befolyásolja a fizetendő összeget az ügyfél neme. Az intézkedés azon a tényen alapul, hogy a statisztikák szerint a nők átlagosan tíz évvel élnek többet, mint férfitársaik, ugyanis az erősebbik nemet jobban fenyegetik a szívinfarktus, az agyvérzés, és a veseelégtelenség veszélyei.

A képviseletvezető elmondta, az Európai Unióban már sokszor tárgyaltak a Gender-törvényről és az uniszex-díjról, ezért most minden országban egyszerre léptetik hatályba, hogy nemre való tekintet nélkül szabják meg a biztosítások fizetendő összegeit. Mivel a nők tovább élnek, ezért nekik eddig kevesebbet, a férfiaknak pedig többet kellett fizetniük. Most, hogy az uniszex-díjszabás megvalósuljon, a nőknek többet kell fizetniük, így mindenki egyformán tartozik majd a biztosító felé. Akik még szeretnének kedvezőbb tarifákkal biztosításokat kötni, azok még most tegyék meg!

November végétől már más tarifával lehet biztosításokat kötni, ugyanis a hónapforduló már december végére, és január elejére esik – folytatta Varró Katalin.  A törvénymódosítás érinti az élet-, és járadékbiztosítást is. Tehát most még jobban megéri bebiztosítani magunkat, mert a díjnövekedés akár 60-70 százalékos is lehet. A biztosítás díja életkortól függően évente harminc százalékkal is változhat. Balesetek, betegségek terén az 50-62 éves nők a legveszélyeztetettebbek, ezért nekik a legérdemesebb elgondolkozni azon, hogy megelőzve a módosításokat, mihamarabb biztosítást kössenek.

Varró Katalinnal személyesen lehet egyeztetni Hódmezővásárhelyen, a Kálvin tér 1. szám alatt (bejárat a Bercsényi utca felől) illetve a 62/646-319, 30/558-19-66 telefonszámokon.