A tanügyi tanácsnok kijelentette: a 2004-ben indult program iránt az érdeklődés megtízszereződött, amelynek oka lehet, hogy valamennyi diák az előkészítő évfolyamot követően eredményesen felvételt nyert az általa kiválasztott intézménybe.

A Vásárhelyről és vonzáskörzetéből érkező diákok az iskolahetet a kollégiumban töltik, ahol a tanárok igyekeznek azokat a szociális és kulturális hátrányokat programokkal pótolni, amelyekhez a tanulók otthonukban nem juthatnak hozzá. A pályázat útján jelentkező diákok számára kirándulásokat és olyan programokat szerveznek, amelyekben lakókörnyezetükben maradva nem lenne lehetőségük részt venni.

 

##video:264829##

 

Tóthné Kecskeméti Katalin elmondta: eddig valamennyi, a programba jelentkező diákot sikerült lehetőséghez juttatni, akik valamennyien felvételt nyertek a középfokú intézménybe, ahol jól megállják helyüket – ahogyan ezt az utánkövetéses vizsgálatok is igazolják.

Arnay