Kedves Hallgató!

József Attilátol származik következő kis vers:

Isten

Dolgaim elől rejtegetlek,
Istenem, én nagyon szeretlek.
Ha rikkancs volna mesterséged,
segítnék kiabálni néked.
Hogyha meg szántóvető lennél,
segítnék akkor is mindennél.
A lovaidat is szeretném
és szépen, okosan vezetném.
Vagy inkább ekeszarvat fogva
szántanék én is a nyomodba,
a szikre figyelnék, hogy ottan
a vasat még mélyebbre nyomjam.
Ha csősz volnál, hogy óvd a sarjat,
én zavarnám a fele varjat.
S bármi efféle volna munkád,
velem azt soha meg nem unnád.
Ha nevetnél, én is örülnék,
vacsora után melléd ülnék,
pipámat egy kicsit elkérnéd
s én hosszan, mindent elbeszélnék.
1925. ápr. / 1934

 

 

Kedves Hallgató!
Általában nem szoktunk Istenről így gondolni mint József Attila ebben a gyönyörű versben. Isten sok embernek messzinek tűnik, láthatatlan és titokzatos. Lehet, hogy létezik, de senki nem tudja, hogy milyen, mondják meggyőzödéssel.

Nos, József Attilának más volt a véleménye. Inkább egy szeretett apához hasonlít az ő Istene, akinek szívesen segít a munkájában és akivel esténként élvezetesen megosztja gondjait, bajait, de örömeit is. Én is így ismertem meg az Istent. Ő semmiképpen nem az a félelmetes zsarnok, akinek sok ember hiszi. Ő hatalmas, ez igaz, képes engem a pokolba dobni, de ez nem a célja, a célja a megmentés. Azon dolgozik, hogy vele lehessünk örökké és csak rajtam múlik, hogy sikerrel jár, mert egy dologra még Isten se képes: Nem tud kénszeríteni engem, hogy őt szeressem. Egy ember, aki nem kíván vele élni és halni, szabadságot kap a nemre.A kérdés tehát, kedves hallgató: Akar Istennel kapcsolatba kerülni és a munkájában segíteni, és hosszan beszélgetni vele esténként, vagy ragaszkodik továbbra is a távolsághoz. Hívó keze még ki van nyújtva, de nem lehet tudni, hogy még meddig.