A társasággal megvizsgáltuk azokat a tételeket, melyeket feltétlenül el kell majd végeznünk – folytatta a települése első embere. A pályázat 15 százalékot enged felhasználni karbantartásra.

Közel 10 millió forintot különítenek el a helyi víztorony felújítására. Továbbá a jelen vízhálózatot négy-öt ütemben alakították ki a településen, ezért különböző csövekben fut a víz – mondta Zsótér, aki hozzátette, hogy ezek a csövek már cserére szorulnak, így a pályázatba ezt is beleszorítják majd. Mindezek mellett több utca végén is zárt csövek vannak, melyeket megszüntetnek.

A projekt részeként a meglévő kutak mellé fúrnak még egyet, melynek helyét még vizsgálják – zárt a polgármester.