Itt látható, hogy ezen a nagy területen sokkal több minden elfér, mint a házak között. Szerettünk volna, minél nagyobb kínálatot nyújtani a lakosoknak – folytatta az elnök, aki beszélgetésünk során nem győzte megköszönni azt a sok-sok segítséget és támogatást.

Továbbá szükségük volt azokra a bérleti díjakra, melyeket beszedtek az árusoktól, hintásoktól, amit aztán a színpadi programokra fordítottak. Nagyon nagy támogatottságot élveztek a lakosoktól, akik közül többen is mélyen a pénztárcáikba nyúltak. Nagyon sokan lehetőségeikhez képest támogatták a rendezvényt, így aztán a Gulyás Party összköltsége közel egymillió forintra rúgott, ami kizárólag emberek támogatásából valósult meg.

Nagyon kemény munka áll mögöttünk. Mindenkit külön-külön keresett meg Pölös Mihály szervező, aki éjt-nappal járva teremtette meg az anyagi feltételeket. A szervező munka már a tavasz folyamán elindult egy igen maroknyi, de összetartó csapattal – emlékezett vissza Bagitáné.

Nagyon sokat köszönhetünk Annus Sándornak, Tatár Katinak, Pölös Mihálynak, Simon Sándornak, Zsótér Károlynak. Nagy szerepet játszott még a lebonyolításban Szekszárdi József és felesége, Lucza János és Farkas Rita, aki végig a színpadon volt és konferált.

Emellett még igen nagyon sokan segítettek nekünk. Az áramot Szabó József és Rácz Árpád biztosította, de nem szabad megfeledkeznünk a gulyás főzőkről sem, hiszen hárman – Bereczki Lajos, Varga István és Mihály Máté – dolgoztak a nagy melegben.

Minden évben ugyanaz a cél: érezzék magukat jól a mindszentiek ezen az egy, most már két napon. A pálinka verseny is meghirdetésre került, melyre 19-en neveztek, de voltak, akik süteményekkel is készültek.

Úgy gondolom az új helyszínnel elégedettek voltak a helyiek. Ez kicsit tágasabb, mint az eddigi, ami ebben a forróságban jól is jött – zárta az elnök.