Az idei volt az első olyan nyár, amelyen az úgynevezett nagycsomagokat nem tudták kiosztani – tájékoztatott Mészáros Antal, a Csomiép Kft. ügyvezetője, a „Hogy hétvégén is legyen kenyér az asztalon” elnevezésű jótékonysági kezdeményezés kitalálója. A megváltozott gazdasági körülmény erősödött, és sok vállalkozás, akik a kezdetekben támogatták a jótékonysági akciót, azok most már nem tudják megtenni.

Több mint két évvel ezelőtt, 2010. május 14-én osztották ki az első csomagokat. Akkor, 133 rászoruló család jutott élelmiszerhez. Sajnos, a családok száma az idők során nőtt, 164-re. Előfordult azonban olyan eset is, amikor a támogatott család jelezte, sikerült anyagi helyzetüket stabilizálni és így már nincs szükségük segítségre.

Szeptember végén várható az idei tanév első csomagosztása. Most a pedagógusok és az iskolaigazgatók felelőssége, hogy kiválasszák azokat a kisgyereket, akik rászorulnak a támogatásra. A kapott élelmiszercsomagok természetesen nemcsak az 1., 2., 3., vagy 4. osztályos gyerekek részére, hanem a családjaik részére is készülnek.

Nagy gonddal állítják össze az élelmiszercsomagokat, a kenyér mellett, konzervek, gyümölcsök, zöldségfélék, édességek, méz is szerepel. A céljuk, hogy lehetőségeikhez mérten változatosak legyenek. A családok nem kényszerítik főzésre, így az alapvető élelmiszerekre koncentrálnak.

Akár 500 forint is nagy segítség lehet. Minden felajánlást szívesen fogadnak. Van, aki terményét ajánlja fel, Mészáros Antal elmesélt egy esetet, amikor is, egy termelő 150 kg krumplit adott a jótékonysági akció szervezőinek. Nem lehet megfeledkezni azokról sem, akik ingyen dolgoznak azért, hogy a csomagok időben a családokhoz kerüljenek.

Kodácz Csengele