Kishomokon és Erzsébeten tartott fórumot Almási István (+video)

Az erzsébetiek örömmel fogadták a településrészük felé vezető út felújítását és a buszváró megújulását, míg a kishomokiak közül volt, aki termálfűtés kiterjesztését ajánlotta Almási István fórumain, aki vasárnap is a külterületeken lakókat kereste fel.

A kormány módosította a KRESZ-t

A kormány, más közlekedési tárgyú kormányrendeletekkel egyidejűleg, módosította, pontosította a KRESZ egyes rendelkezéseit azzal a céllal, hogy az előírások elsősorban ne a szankcionálásra adjanak alapot, hanem a közlekedés biztonságát javítsák az érthető és betartható követelmények meghatározásával – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Nagy küzdelemben nyert a HFC II.

Tikkasztó hőségben rendezték a HFC II. - FK Szeged megyei I. osztályú labdarúgó mérkőzést szombaton, melyen végül a hazaiak diadalmaskodtak. 

Jól szerepeltek az íjászok

Az elmúlt hét végén – augusztus 18-19-én -  került megrendezésre a Magyar Íjász Szövetség szervezésében a 3D íjászati szakág Országos Bajnoksága, a B.A.Z. megyei  Borsodnádasdon. A Mártélyi Terep- és Vadászíjász Sport Egyesületből 11 versenyző vett részt a versenyen, akik közül tízen érmet szereztek.

Lőttek a kánikulának

A vasárnapra megérkező hidegfront miatt az ország nagyobb részén véget ér a rendkívüli hőség, több helyen heves zivatarokra, viharos szélre is számítani lehet. Az ország legmelegebb részén még 37 fok várható, de lesz, ahol már csak 20 fokig emelkedik a hőmérséklet.

Jön az autóbuszos felár

Módosul a közösségi közlekedésben alkalmazott díjrendszer szeptember 1-jével. Lesz például autóbuszos felár, egyelőre a Budapest-M1 autópálya-Győr, Budapest-M1 autópálya-Szombathely, Budapest-M3 autópálya-Nyíregyháza, Budapest-M5 autópálya-Szeged vonalon. Az indoklás szerint egyelőre ott vezetik be, ahol könnyedén igénybevehető vonat is. Az emelt szintű szolgáltatások pótjegyárai a vonatokon az utazási távolsággal arányosan alakulnak. A jegyek esetében megszűnik, a bérleteknél azonban megmarad az 5 kilométeres övezetű helyközi tarifa.

Nyári nagyüzem a vásárhelyi strandon

Igazi nyári nagyüzemet tartott szombaton a vásárhelyi strand, ahol vasárnap is sok vendégre számíthatnak, hiszen a hét utolsó napján is forróságot jósolnak a meteorológusok.