A magyar egészségügyben 10 éve nem volt béremelés. A napokban csaknem 90 ezer dolgozó kapja meg januárig visszamenőlegesen a megemelt bérét. Ebből az állami tulajdonú gazdasági társaságok és az egyházi intézmények alkalmazottai is részesültek, de “a magánvilág az egy külön világ” – mondta Szócska Miklós.
A Magyar Nemzet keddi számában írt arról, hogy vannak olyan kórházak, amelyeknek minden alkalmazottja kimaradt a mostani béremelésből. Ilyen például az ózdi kórház, amelynek dolgozói azért nem kaptak most többletjuttatást, mert az intézmény állami tulajdonban van ugyan, de működtetését nem az állam, hanem egy magáncég végzi. Az intézmény a Magyar Kórházszövetség segítségét kérte az ügyben.
Rácz Jenő, a szövetség elnöke a lapnak úgy nyilatkozott: nem lett volna szabad ily módon különbséget tenni az intézmények között, hiszen az ózdi is közfeladatot ellátó kórház, az ott dolgozók ugyanazt a munkát végzik, és ugyanolyan keveset keresnek, mint a többiek.

Szócska Miklós a rádióműsorban erre úgy reagált: megígéri, hogy az ózdi kórház számára egy olyan támogatást biztosítanak majd, hogy amint átveszik, korrigálhassák ezt a különbségtételt.
A mostani béremelésből a háziorvosok is kimaradtak ugyan, Szócska Miklós viszont felidézte: elmúlt két évben legalább tízmilliárd forint többlet érkezett az alapellátásba. A teljesítményfinanszírozási pénzt megtízszerezték, valamint a háziorvosok eszközvásárlását is támogatták – sorolta.
Az államtitkár ugyanakkor ismét kiemelte, hogy a bérrendezés következő lépésében a háziorvosok, házi gyermekorvosok, területi ellátási kötelezettség nélküli fogorvosok és a védőnők is sorra kerülnek. Szócska Miklós azt mondta: a háziorvosoknál nem béremelés lesz, hanem finanszírozásukat – úgynevezett kártyapénzüket – növelik. Emellett fejlesztési programokkal támogatják őket – fűzte hozzá az államtitkár.

forrás:MTI