Közel 350-en tesznek esküt

 

Az idei augusztus 20-i Szent István ünnep méltó megkoronázása lesz Vásárhelyen, hogy a Szent István téren több mint 300-an teszik le az állampolgársági esküt, erről dr. Kószó Péter alpolgármesterrel beszélgettünk.

Szeptember közepéig kell befizetni az ebadót

 

Az elmúlt napokban postázásra kerültek az ebösszeírásról szóló dokumentumok Mindszenten, melyeket augusztus 3-ig, az Önkormányzatnál kell leadniuk a lakosoknak– tájékoztatta portálunkat Pelyva Sára képviselő, aki elmondta, hogy a képviselő testület által korábban elfogadott ebadót szeptember 15-ig kell befizetniük a kutyatartóknak.

Mit árul szomszéd? – Piaci körkép Vásárhelyről fotógalériával!

 

Kedd, és péntek reggel, a vasárnap mellett, már hajnaltól piaci nap Vásárhelyen. Korai órán körbejártuk a vásárteret megnéztük mit, mennyiért adnak, mekkora a választék, de arra is rájöttünk, bizony sokan beszélgetni, alkudni, vagy kikapcsolódni járnak le.

Négy nap a völgyben – fotókkal!

 

Megvalósult a szervezők elképzelése: sikerült visszatérni a kezdetekhez és ismét családias, bensőséges hangulatúvá tenni a Művészetek Völgyét.

Varjúriogatás, dinnyenapoztatás – íme a legviccesebb diákmunkák

 

Napfürdőzés és koktélozás a beachen, játékszoftver-tesztelés, varjúriogatás. Szinte minden nyáron felbukkannak extrém diákmunkák. Az izgalmas feladatokat a diákok is díjazzák: így ezekre nem ritkán akár 20-30 szoros túljelentkezés is lehet az iskolaszövetkezeteknél.

Szabadulhat a kulcsi családirtó!

 

Gyilkosnak kiáltotta ki magát, és folyamatosan tagadja, hogy őrült volna, előzetes letartóztatását mégis megszüntették H. Csanád Jutasnak (24), aki kulcsi házukban négy családtagjának ontotta ki a vérét, édesanyját és nővérét pedig életveszélyesen megsebezte.

Megjelent a módosított országos építési szabályzat

 

Az építményt és annak részeit úgy kell tervezni és megvalósítani, az ehhez szükséges anyagokat pedig megválasztani, hogy a működtetéshez szükséges energiafelhasználás a lehető legkisebb legyen - egyebek mellett ezt tartalmazza az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet (OTÉK) módosítása

Érdemes vízbe bújni a meleg elől – fotógalériával!

Ma is megközelíti a hőmérséklet a harminc fokot, így ez nem lehet akadálya annak, hogy a nap folyamán a vizet és a meleget a vásárhelyi strandon élvezhessük. Ma az egyik medence nem működik - hogy melyik, azt a "tovább"-ra kattintva elolvashatja!

Zenés visszaszámlálás a Szegedi Ifjúsági Napokig

 

Már csak alig két hét, és eljön az egyetlen dolog, amiért érdemes a nyár végét várni: nyit a SZIN! Az Újszegedi Partfürdőn megrendezett fesztiválon idén komoly szerephez jutnak a fúvós hangszerek. 

Vízhálózat karbantartás Hódmezővásárhelyen

A Zsigmondy Béla Vízi-közműveket Üzemeltető Zrt. tájékoztatja Tisztelt Fogyasztóit, hogy vízhálózat javítási munkálatok miatt a mai nap folyamán Hódmezővásárhelyen két helyen várható 7 és 14 óra között időszakosan a vízszolgáltatás szünetelése.

Augusztus 10-ig lehet jelentkezni pótfelvételire

 

Augusztus 10-ig lehet jelentkezni egyetemi, főiskolai pótfelvételire, amelyen a szeptemberben induló képzésekre azok is bejuthatnak, akiket egyetlen megjelölt képzésre sem vettek fel a július 24-én zárult általános eljárásban, vagy nem is jelentkeztek - olvasható a felvi.hu-n.

Időjárás-jelentés

 

A sok napsütés mellett gomolyfelhők képződnek, ezekből a középső és keleti területeken zápor, zivatar kialakulhat egy-egy helyen intenzív csapadékkal. Ugyanakkor északnyugaton a délelőtti, déli időszakban zártabb felhőzet, kisebb eső sem kizárt. 

Az egészség a génjeinkben van, vagy mégsem?

Gyakran halljuk, hogy a betegségekre való hajlam a génjeinkben „meg van írva”, így az őseink egészségi állapota meghatározza a mi egészségünket is. Azonban van, ami a genetika felett áll, és kapcsolóként szabályozza ezeket a tényezőket – erről szólt a Rádió 7 Épkézláb műsora július 30-án este.

Kovács Sándor: Vásárhelyen naponta három rablás történik

– Én nem vagyok politikus, alkalmatlan vagyok politikusnak – jelentette ki beszédében hétfő este a Jobbik vásárhelyi utcafórumán a párt polgármester-jelöltje, Kovács Sándor a népkerti székely kapu mellett. Mint elmondta, szeretné felére csökkenteni a vízdíjakat, és a közbiztonsággal való elégedetlenségét hangsúlyozta.

Lecserélik a magyar Himnuszt

Miután Szilágyi Áron aranyérmének átadásakor furcsa Himnusz-értelmezést játszottak le, a Magyar Olimpiai Csapat arra kérte a szervezőbizottságot, cseréljék le a Himnuszt az eredetire. 

Az MSZP összegyűjtötte az ajánlószelvényeket

Soha ennyi ajánlószelvényt nem kapott Vásárhelyen a baloldal jelöltje - jelentette be hódmezővásárhelyi sajtótájékoztatóján hétfőn dr. Botka László Szeged polgármestere, az MSZP megyei elnöke.

Lezárult a vállalkozásfejlesztési pályázat

Az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2012-ben nyújtandó támogatásokra benyújtható pályázatok beadási határideje 2012. július 2. volt. A benyújtási időszakban 6 db támogatási kérelmet adtak postára Egyesületünk címére, melyeknek az érkeztetését, iktatását és rögzítését követően megkezdődött az ügyintézése.

27 millióból megújul és bővül a galéria kiállítása Vásárhelyen (+videó)

Hétfőn Budapesten az Óbudai Múzeumban rendezett ünnepségen vette át Almási István Hódmezővásárhely alpolgármestere L. Simon Lászlótól, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkárától azt az okiratot, amely rögzíti: a tárca 27 millió forinttal segíti Vásárhelyt, hogy város festészetének történetét méltó módon állandó kiállításon mutathassa be az Alföldi Galériában.

Karakas Hedvig bronzéremért áll tatamira

A cselgáncsozó Karakas Hedvig az 57 kg-osok versenyében bronzéremért küzdhet, miután előbb bírói döntéssel kikapott román ellenfelétől, majd a vigaszágon legyőzte esélyesebb orosz riválisát.

A nap fotója: Nő vagy fék nélkül? – ez itt a kérdés

Autósoknál megszokhattuk, hogy mindenféle matricát ragasztanak a kocsi hátuljára, vicces üzenetekkel szórakoztatva vagy bosszantva a mögöttük haladókat. A biciklisek körében ez a szokás kevésbé terjedt el, nem is tudom, miért.

Minden út Mindszentre vezet

 

Március óta zajlik a mezőgazdasági földutak karbantartása Mindszenten, ahol három közmunkás napi nyolc órában dolgozik a zavartalan közlekedés érdekében a település külterületi útjain. Mindez a Startmunka mezőgazdasági földutak karbantartása mintaprojekt keretein belül zajlik.

Koncerttel jubilált St. Martin

Nagyon jól éreztem magam, és a zenész kollégáim is gratuláltak. Húsz éve, minden évben megrendezzük a koncertet Aggteleken, a cseppkőbarlangban. Évről – évre ügyeskedünk, hogy mindig jobbak legyünk és valami újat adjunk. Bízok benne, hogy ez most is sikerült – tudtuk meg St. Martintól.