A legkiválóbb üzleti márkáknak ítélt védjegyet egy tizennégy tagú, független szakemberekből álló zsűri ítélte oda a Dun&Bradstreet adatbázis, valamint szakmai kamarák és szövetségek segítségével. Az elismerésre sem pályázni, sem jelentkezni nem lehetett, a jelölés kizárólag szakmai szempontok alapján történt. A díj célja a márkák és cégek hírnevének, pozíciójának megerősítése.
Az energiatudatos vállalat címmel is rendelkező cég jogelődjét az Állatifehérje Takarmányokat Előállító Vállalatot (ÁTEV) 1949-ben alapították meg az országban keletkező állati melléktermékek begyűjtésére, illetve ártalmatlanítására. A fehérjefeldolgozó azóta is folyamatosan biztosítja az állati tetemek és élelmiszer-hulladékok Európai Uniós előírásoknak megfelelő feldolgozását.

Az ATEV Zrt. az ország hét pontján (Solt, Debrecen, Hódmezővásárhely, Bőny, Mátyásdomb, Böhönye, Hernád) végzi el a hozzájuk beérkező alapanyagok környezetbarát átalakítását. A hulladékokat minden esetben sterilizálják, majd cementműben égetik el, és ezt követően készítik el többek között a kedvtelésből tartott állatok eledelének szolgáló csont-húslisztet vagy az iparban használt állati zsírt. A cég a feldolgozás mellet a melléktermékek szelektív begyűjtését és szállítását is elvégzi. Az önkormányzatok, vágóhidak, állattartó telepek, élelmiszerforgalmazó áruházak és vendéglátó egységek rendszeresen igénybe veszik a vállalat szolgáltatásait, ugyanakkor a lakosság is számos esetben fordul a céghez.

Az utakon, közterületeken heverő állati tetemek ugyanis veszélyesek lehetnek az egészségre és a környezetre, ráadásul nagyon lassan bomlanak, akár 1-2 évig is. Az ATEV Zrt. létrehozott ezért egy ingyenesen hívható zöldszámot (06-80-630-242), melyen bejelentést lehet tenni hasonló esetek észlelése esetén. A vállalat szakemberei a hívásokat követően 24 órán belül elszállítják a tetemeket és feldolgozzák őket.
„Cégünk számára nagy elismerés és egyben pozitív visszajelzés a Business Superbrands cím elnyerése. Úgy gondoljuk, hogy a védjegy odaítélése ügyfeleink, partnereink elégedettségét és a vállalatba fektetett bizalmát is növeli, hiszen ez azt is tükrözi, hogy minden esetben a lehető legkiválóbb munkát végezzük. Célunk, hogy a már nem használt élelmiszer-hulladékokat és az állati tetemeket újrahasznosítsuk. Nálunk kincs a hulladék.”- mondta Ádor Sándor, az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. vezérigazgatója.

forrás:agromonitor.hu