A csoport tagjai konkrétumokat egyelőre nem igazán tudnak, de mindenkit arra buzdítanak, hogy minél több helyen osszák meg a felhívásokat. Az eltűnt lány egy volt osztálytársa azt írta: “A Kata 8 évig volt osztálytársam. Ő volt a legokosabb mindenki közül, csodáltuk is érte, mindig, minden helyzetben feltalálta magát. Most sem lesz ez másként!!!”.

Mivel Bándy Kata rendőrségi pszichológusként dolgozott, felmerült, hogy munkája során bűnözőkkel került kapcsolatba, a pécsi rendőrség azonban cáfolta ezt – pszichológusként csak a rendőrség munkatársaival foglalkozott.

Bándy Kata vasárnap kora hajnalban tűnt el Pécsen. Egy buliból tartott haza a Kórház tér-Széchenyi tér-Király utca-Búza tér-Felső vámház utca útvonalon. Állítólag a Kórház téri térfigyelő kamera felvételén még látni lehetett és a Széchenyi téri kamera felvételén is felbukkant.

„Szombaton, este kilenckor beszéltem vele telefonon. Vidám volt, jókedvű. Mint később, a híváslista elemzése után kiderült, én voltam az utolsó, aki a mobilján beszélt vele” – nyilatkozta a Dunántúli Naplónak Bándy Pál, a nő édesapja. Őt hétfőn hívták a rendőrségről, ahol lánya két éve dolgozik, hogy nem ment be. Telefonján vasárnap óta nem lehet elérni, lakásán a jelek szerint szombat óta nem járt.

forrás:index.hu