A Milánó közelében található Solbiate Olonába települt többnemzetiségű NRDC-ITA parancsnokságának hetven százalékát Olaszország biztosítja, a fennmaradó beosztásokat pedig olyan tisztek és tiszthelyettesek alkotják, akiket a különböző résztvevő nemzetek delegálnak. A nemzetközi napon mindegyik kontingens egy kiállítási helyen népszerűsíti hazájának kultúráját, hagyományit, népviseletét. A több éve bevezetett Colosseum típusú elrendezés jól bevált, mert így mindenki egyenlőnek tekintheti a pavilonját. A nap programja az ott szolgáló nemzetek hozzájárulásaiból tevődik össze.

A rendezvényen idén Szűcs András Péter dandártábornok, Helyőrségi Nemzeti Rangidős meghívására – illetve a Magyar Honvédség főkarmesterének szakmai ajánlása alapján – a Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekar vett részt. Kovács István százados – a zenekar karmestereként – a kultúránkat méltóan képviselő műsort állított össze, így a többi nemzet tagjai bepillantást nyerhettek a magyar nép- és katonazenébe, illetve a klasszikus koncertfúvós zenébe is.

Az ünnepséget megnyitó beszédében Giorgio Battisti altábornagy, az NRDC-ITA parancsnokaként köszöntötte az Ugo Mara laktanyában megjelenteket. Kiemelte, hogy ez egy olyan olasz irányítás alatt álló speciális közösség, amit a különböző nemzetek által delegált személyek alkotnak. Különleges ez a pillanat a parancsnokságon szolgálatot teljesítőknek és a családjaiknak is, hiszen itt mindenki jól érezheti magát, továbbá arra is jó alkalom, hogy megmutassuk: bázisunk kellemes és ösztönző munkahely.”

Szűcs tábornok elmondta: egy olyan NATO parancsnokságról van szó, ahol 15 nemzet katonái szolgálnak. „A többi országból érkezők számára is ismert étellel – a pörkölttel – véleményem szerint megfelelő színvonalon tudjuk képviselni a magyar konyhát. Már az ötödik nemzeti napon veszek részt, és azt kell mondanom, hogy minden évben egy kicsit másabb a rendezvény.”

Az évente megrendezett zártkörű esemény jó lehetőséget ad arra, hogy a résztvevő országok katonái és családtagjai találkozzanak, ezzel is elősegítve a nemzetközi összetartást, barátságot.

Szöveg és fotó: Búz Csaba hadnagy