Nyári feladatok pedagógusoknak, iskolatalálkozó, laptop pályázat: Katedra a Rádió 7-ben

A Rádió 7 oktatási magazinja három témával foglakozott. Bár nyár van, a pedagógusok számára nemcsak a pihenést hozzák a vakáció napjai, hanem felkészülést a következő tanévre, erről két iskolaigazgatóval is beszélgettünk. Hatvan éves iskolatalálkozót tartottak a szikáncsi iskolában, ahol az intézmény szép napjait is felidézték az egykori tanárok és diákok. Műsorunk zárásaként arról számoltunk be, hogy július végéig pályázhatnak a vásárhelyi rászoruló gyerekek tanulói laptopokra. A műsort a Tovább-ra kattintva itt is meghallgathatja!

Kivizsgálták a halpusztulás okát – íme az eredmények

A közelmúltban a Rádió 7 és a promenad.hu beszámolt a Mártélyi Tisza-holtágon bekövetkezett törpeharcsa pusztulásról. Ekkor a Dobó Ferenc Horgász Egyesület képviseletében dr. Simonffy György elnök ígéretet tett arra, hogy a halpusztulás okát kivizsgáltatják. Most megkaptuk az eredményeket.

Az egymilliomodikat köszöntötték

Fokt Krisztina olasz tolmács kislányával, Laurával érkezett az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba. Nagyon meglepődött, amikor a bejáratnál, taps és virágcsokor kíséretében megtudta: ő a Panoptikum egymilliomodik látogatója!

Drága lehet a parlagfű

A parlagfű elleni harcot minden évben felvesszük. Törvény szabályozza e gyomnövény irtását. Mire számíthat az, aki nem mentesíti a parlagfűtől a hozzá tartozó területeket? Erről is nyilatkozott a Rádió 7-nek Dr. Hódi László, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság igazgatója.

Újságírói pályázat ifjú tollforgatóknak

A Makó városa által meghirdetett országos diákújságíró pályázat célja egyfelől, hogy méltó emléket állítson a makói születésű sajtómágnásnak, Pulitzer Józsefnek, másfelől, hogy segítse és támogassa a fiatal, pályakezdő tollforgatókat, felhívja a figyelmet az újságírás mint közéleti tevékenység fontosságára, a nyilvánosság erejére.

Tóth Csaba: megtanultunk küzdeni egymásért

 

A korábban már megírtuk: 9. helyen zárt a labdarúgó megyei I. osztályban a Mindszenti Sport Egyesület. A gárda teljesítményéről Tóth Csaba (a képen jobbról) edzővel beszélgettünk. 

Búcsú a hármashatárnál

 

Mindszent határában, az úgynevezett hármashatárnál felújították, és búcsú keretében újraszentelték a Mindszent, Szegvár és Derekegyház határát jelölő keresztet. A búcsún mintegy 120 hívő vett részt a kereszt tövében, ahol több évtizede találkoznak a tanyavilág egykori és mostani lakói.

A mentősök felkészültek a hőségre

Nagyon nagy a hőség. Ez betegre és beteget ellátó személyre egyaránt érvényesül. A harmadfokú hőségriasztásra vonatkozóan a Csongrád megyei mentősök is folyamatosan figyelik a napi feladatszám alakulását.

Dobjuk be a csalit!

Akik igazán szeretnek horgászni, azok az év mindennapján hódolnak szenvedélyüknek. Akik viszont kikapcsolódnának, vagy pihennének, azoknak most jött el az idő a horgászatra! A Rádió 7 Napraforgó című magazinműsorában vendégünk volt Pikali Sándor, a László István Honvéd Sporthorgász Egyesület ügyvezető elnöke. 

A nyilatkozatokon múlik a csatornázás

Az elmúlt hetekben kiderült, hogy Vásárhely önkormányzata ismét tud pályázni a kishomoki csatornahálózat kiépítésére. Ez már egyszer napirenden volt, és ez a beruházás mind a városrésznek, mind a városnak fontos.

További 1,3 milliárd forint állami pénz hasznosul Vásárhelyen

A vásárhelyi önkormányzat 222 millió forint állami pénzhez jutott a Hódtó, a Madách és a Hóvirág utcák felújítására, valamint a térségben 672 millióból újul meg a Hódtó-Kistiszai csatorna, és 444 millió állami pénzből a Vásárhelyt Tótkomlóssal összekötő út 5 kilométeres szakasza – összegezte a város környékére jutó 1,3 milliárd forint állami támogatás eredményét szerdai sajtótájékoztatóján Almási István alpolgármester, aki elmondta: a város továbbra is számíthat a kormányzat figyelmére.

Konszenzusos földtörvény

A Vidékfejlesztési Minisztérium a hungarikum törvényhez hasonlóan az új földtörvényről is konszenzusos jogszabály megalkotására törekszik-hangsúlyozta Fazekas Sándor, miután egyeztetett a törvény vitaanyagáról az ellenzéki pártokkal. A kormány az új földtörvény tervezetét első olvasatban holnap tárgyalja, ezt követően a javaslat július 12-én kerül az Országgyűlés elé.

40 milliárd forintos pályázat indul az állattartó telepek korszerűsítésére

40 milliárd forinttal újra pályázatot hirdet az állattartó telepek korszerűsítésére a Vidékfejlesztési Minisztérium – jelentette be Fazekas Sándor tárcavezető az MTV Ma Reggel című műsorában. A támogatási kérelmeket augusztus 1-31. között lehet beadni a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz.

Dargay rajzfilmklasszikusok a Mozaik Moziban

Négy napon át klasszikus rajzfilmeket vetítenek Hódmezővásárhelyen, a Mozaik Moziban, ahol július 5. és 8. között látható lesz Szaffi, a Sárkány és papucs, A hetedik testvér és Az erdő kapitánya is a Dargay Attila rajzfilmrendező 85. születésnapja tiszteletére rendezett vetítéssorozaton.

Elismerő oklevelet kapott Túri Ferenc

A Vízi Közművek Napja alkalmából, a magyarországi víziközmű-szolgáltatás fejlesztésében kifejtett sokéves munkájáért, elismerő oklevélben részesült Túri Ferenc, a Zsigmondy Béla Zrt. üzemviteli vezetője június 13-án, Debrecenben. A kitüntetésre Varga Ferenc műszaki igazgató terjesztette fel.

Kezdődik a NAV nyári ellenőrzéssorozata

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2012. július 2-án megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát. Az országos akció során a korábbi években is követett gyakorlatnak megfelelően az adóellenőrök és pénzügyőrök egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, strandokon, a nyári fesztiválokon, szabadtéri rendezvényeken egyaránt vizsgálódnak. Az ellenőrzéssorozat augusztus 31-ig tart.

Gyanúsítottként hallgatott ki két rendőrt az ügyészség

Két rendőrt gyanúsítottként, harmadik társukat tanúként hallgatta ki az ügyészség a Szaúd Mohamed al-Marzúkival június elején, Újszegeden történtekkel kapcsolatban; az egyesült arab emírségekbeli sakkvezető azt állítja, hogy a rendőrök bántalmazták a Tisza-parti városban - közölte Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI érdeklődésére.

Ételmérgezést okozó baktérium miatt betegedtek meg gyerekek

A Bacillus cereus nevű kórokozó idézett elő tömeges ételmérgezést a napokban egy mezőtúri gyermektáborban - tájékoztatta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Élelmiszerlánc-biztonsági és Állat-egészségügyi Igazgatóság igazgatója kedden az MTI-t.

Vízhálózat karbantartás Hódmezővásárhelyen

A Zsigmondy Béla Vízi-közműveket Üzemeltető Zrt. tájékoztatja Tisztelt Fogyasztóit, hogy vízhálózat javítási munkálatok miatt a mai nap folyamán Hódmezővásárhelyen három helyen várható 7 és 14 óra között időszakosan a vízszolgáltatás szünetelése.

Ingyenes tárlatvezetések a Móra-múzeumban

Nyári nyitva tartással várja látogatóit a szegedi Móra Ferenc Múzeum: keddtől vasárnapig 11-től 18 óráig, csütörtökön pedig 11-től egészen 21 óráig nyitva állnak a Kultúrpalota kapui.

Újraindul a verseny a Kerékpárosbarát címekért

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hatodik alkalommal hirdeti meg a Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely pályázatokat, a biciklizést bátorító helyi és munkahelyi kezdeményezések hagyományos megmérettetését. A kiírásokon a kerékpározás elterjedését szolgáló, feltételeit javító önkormányzati és munkáltatói intézkedéseket ismerik el. A közlekedésért felelős tárca a rendszerszerű fejlesztések jutalmazása mellett a pozitív példák, előremutató megoldások felkutatására, tapasztalataik feldolgozására és megosztására törekszik.