Mint arról már beszámoltunk, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának pénzügyi nyomozói hamis potencianövelő szerek forgalmazásának gyanújával egy békéscsabai házaspárt vettek őrizetbe idén áprilisban.

Őket a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. A minap az ügyben a bíróság letartóztatott egy újabb férfit, a házaspár vejét, aki korábban békéscsabai önkormányzati képviselő volt.

Dr. Török Árpád pénzügyőr alezredes, a NAV Dél-alföldi regionális bűnügyi igazgatója elmondta, csütörtökön a bíróság 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte a házaspár lányát is. Mindannyiukat áru hamis megjelölése bűncselekménnyel gyanúsítják.

Dr. Török Árpád elmondta, az áprilisi házkutatás során 206 ezer, a gyanú szerint hamis gyógyszerkészítményt, főként potencianövelőket foglaltak le. A piaci értékük meghaladta a 300 millió forintot. A gyanúsítottaktól 85 millió forint értékben ingatlanokat és gépjárműveket is lefoglaltak. A gyanú szerint a család tagjai webáruházat is működtettek, ehhez kapcsolódóan találtak a nyomozók a csomagoláshoz szükséges papírdobozokat, hamisított hologramokat és magyar nyelvű használati utasításokat is.

 

Forrás: beol.hu