Ötven év után is virágzik a Kankalin

Az 50 éves Kankalin Néptáncegyüttes gálaműsorán a háttérben az éveik számát jelző két aranyszínű lufi közül az első egy légáram hatására átfordult, és az est nagy részében így is maradt, jelezve, hogy a tánccsoport akár harminc évet letagadhatna.

Ökotalálka Mártélyon

 

Első ízben rendezte meg a Zöld Szikla Művészet- és Természetvédő Alapítvány az Ökotalálkát Mártélyon. Szombat reggel Körtvélyesen találkozott Sulyok Zoltán és csapata a László István Honvéd Sporthorgász Egyesület tagjaival, hogy a holtág egy-egy szakaszát megtisztítsák az otthagyott hulladékoktól.

A természetgyógyászat összetett dolog

A gyógynövények csodálatos erejének és hatásának megismerése inspirálta a gyakorlati alkalmazásuk, „gyógyítás” területén való felhasználási lehetőségek megismerésére Ménesiné Barta Valériát. A Rádió 7 Hétvégi Magazinjában az alternatív gyógymódok szerteágazódásáról beszélt.

Reneszánszukat élik a katonadalok

Megtöltötték a kisteleki Művelődési Központ színháztermét az idei Népzenei Találkozón. Hat település csoportját látták vendégül a citerabarátok.

Az apa határozza meg az istenképünket

Apának lenni nagy és szent feladat – ezzel a címmel szerveztek előadást a Domonkos-rendi nővérek június 2-ára a hódmezővásárhelyi Károlyi-házba. Uzsalyné Pécsi Ritát a közelmúltban Dóra nővér kereste meg, hogy tartson egy előadást, amiből aztán sorozat lett.

Óföldeákon ismét odaítélték a település legrangosabb kitüntetését – videóval!

A településen működő szociális otthont hosszú évtizedeken át vezető Bakos Mihályné vehette át szombat délután a falunap megnyitóján az Óföldeákért elismerést a települést vezető Hajnal Gábor polgármestertől. Ezt a díjat nem minden évben adja ki a település testülete, az elismerés meg alapítása, 2005 óta ez a hatodik alkalom.

A tanítókra is emlékeztek az egykori sóshalmi diákok + videó!

Két éve találkoztak először az iskola megalakulásának százéves évfordulóján a sóshalmi iskola egykori diákjai a legendás tanító házaspár, Kenézék családjának szervezésében. Szombaton ismét összegyűltek az egykori diákok, hogy felidézzék az emlékezetes pillanatokat.

Elütöttek egy motorost Sümegen

Súlyosan sérülésekkel ápolják az ajkai kórházban azt a motorkerékpárost, akit egy autós ütött el pénteken a Balaton-felvidéki Sümegen - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
 

A strand miatt gyulladt a szemem?

Különösen a gyerekek élik át gyakran, de nyaranta egy-egy strandolás, uszodázás után a felnőttek is tapasztalhatják magukon a kötőhártya-gyulladás jeleit.

Sima víz elég a betegség megelőzéséhez?

Azok a nők, akik lecserélik a cukros üdítőt vagy gyümölcslét sima vízre, csökkentik a diabétesz kifejlődésének esélyét. Ez a jótékony csere segít elhárítani az anyagcsere-zavarokat is. Ám ha vizet is fogyasztunk a cukros üdítők mellé, az semmilyen előnnyel nem jár - mutattak rá a Harvard közegészségügyi iskola kutatói.

Aki keres, megtalál!

A Családi Magazinban hallhatják minden hónap első szombatján Jürgen Thuswohl misszionárius Rádióáhítatát, amelyet a tovább gombra kattintva el is olvashatnak.

Hosszabb utazás előtt nézessük át autónkat

Aki biztosra akar menni, hogy autója ne hagyja cserben, például, ha hosszabb utazásra megy a családdal, annak érdemes négykerekűjét átvizsgáltatni. Erről Csengeri Géza, az Alfa Autóház szervizvezetője beszélt a szombati Családi Magazinban.

Egy magyar nemzet van határon innen és túl

Közel kétszáz határon túl élő magyar tette le ünnepélyes keretek között az állampolgársági esküt június 2-án a hódmezővásárhelyi városháza dísztermében. Az ünnepségen dr. Kószó Péter alpolgármester és Cseri Tamás köszöntötte a honosítottakat.

Minden kérdésre volt válasz az üdülőterületi fórumon

A törpeharcsák pusztulása és a rendzavarások is szóba kerültek azon a fórumon, amit a Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala és a Hódmezővásárhelyi Városellátó és Beszerzési Közhasznú Nonprofit Kft hívott össze a Mártélyi Holtágat érintő kérdésekben szombat délelőtt.

Egy délután a gyermekekért

 

Egy héttel később ugyan, de annál nagyobb odaadással rendeztek egész délutánra kiterjedő gyermeknapi kavalkádot szombaton Székkutason a víztorony környékén, ahol minden a gyermekek szórakozását szolgálta.

Az út önmagadhoz

Mi „Az út önmagadhoz” című program? Miért fontos, hogy alkalmazzuk? Hogyan működik? Egy kis betekintést adott Szilárd László, „Az út önmagadhoz” című program alkotója és könyv írója a szombati Családi Magazinban.

Megtelt az ovi udvara – Fotógalériával!

 

Esőmentes, derült időért imádkoztak szombaton Székkutason, ahol reggel megkezdődött az óvodai ballagás. Kecskeméti Károlyné örömmel kommentálta, a langyos reggelen semmi sem zavarja a kinti ünnepséget.

Érdemes a KÖHE csoport tagjaival házat építtetni

A szombati Családi Magazin hallgatói megtudhatták Hársasi Tibortól, a Könnyűszerkezetes Házépítők Egyesületének elnökétől, hogy miért is különleges, miért több mint más házépítéssel foglalkozó vállalkozás.

Kenyér készítés anno

Felidézték a Családi Magazin Kemence rovatában, régen hogyan is sütöttek kenyeret. A kenyérsütés rejtelmeiről Gulyás-Szabó Gergely, a Rónasági Gasztro Sütőipari Kft. ügyvezetője és Nagy Ágnes beszélgetett.

Kilencen tettek állampolgársági esküt Mindszenten

 

Közel százan tettek már állampolgársági esküt az utóbbi időben Mindszenten, ahol szombaton újabb kilenc határon túli magyart honosítottak. Zsótér Károly polgármesteri ciklusa alatt ez már a 11. alkalom volt a településen.