Az adóhatóság az idén összesen mintegy 4,5 millió szja-bevallást vár az adózóktól.
Emlékeztetnek: május 21-ig lehet rendelkezni a személyi jövedelemadó 1 1 százalékáról is. Ha a magánszemély már benyújtotta a bevallását, és ahhoz rendelkező nyilatkozatot nem csatolt, lehetősége van arra, hogy a határidőig a bevallásától függetlenül rendelkezzen az 1 1 százalékról. A rendelkező nyilatkozaton fel kell tüntetni a civil szervezet adószámát, illetve az egyház, költségvetési előirányzat technikai számát, és a rendelkezést zárt – a rendelkező magánszemély adóazonosító jelével ellátott – borítékban elhelyezve postán vagy személyesen lehet eljuttatni az adóhatósághoz.
Ugyancsak május 21-ig kell megfizetni a bevallásban megállapított pótlólagos személyi jövedelemadót. Azok a magánszemélyek, akiknek fizetési kötelezettségük nem haladja meg a 100.000 forintot, ám azt egy összegben nem tudják teljesíteni, – a bevalláson feltüntetve – idén is élhetnek a legfeljebb 4 havi pótlékmentes részletfizetés lehetőségével.
Fontos változás azonban, hogy idén az első részletet a bevallás benyújtásának határidejéig, 2012. május 21-ig meg kell fizetni – figyelmeztet a NAV.
Az esetleges tartozását a magánszemély belföldi bankszámlájáról történő átutalással, az adóhatóság kijelölt ügyfélszolgálatain bankkártyás fizetéssel és postai készpénz-átutalási megbízással is teljesítheti. Postai átutaláshoz csekket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ügyfélszolgálatain lehet igényelni.
A NAV arra is felhívja a figyelmet, hogy a munkaviszony évközi megszüntetésékor kiállított adatlap, valamint a különböző kifizetőktől kapott igazolások nem pótolják az adóbevallást, továbbá, hogy az ellátásban részesülő álláskeresőknek is bevallást kell készíteniük!
Akik az utolsó napokra halasztották a bevallások elkészítését, azoknak segítséget nyújthat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján elérhető két kisfilm is – áll az adóhatóság közleményében.

 

Forrás: MTI