Szó, zene, kép a 80 éves Czigány Györggyel

Ha azt mondom, „Ki nyer ma? – játék és muzsika tíz percben”, Magyarország felnőtt lakosságából még ma is sokan rávágják, hogy Czigány György. A 80 éves rádiós és televíziós szerkesztő-műsorvezető - aki nem mellesleg versírással is foglalkozik – és felesége, Simon Erika volt a hódmezővásárhelyi Németh László Városi Könyvtár vendége április 20-án délután.

Sport és rekreációs létesítményeket támogatnak a Somogyi Béla utcaiak

A strand mögötti lefedett csatornán futópályát tervez a város, amelyre a pályázati forrás is meglenne – mondta el péntek esti, a sportuszodában tartott fórumán Molnárné Kecskeméti Rita települési képviselő. A fórum résztvevői támogatták a javaslatot.

Székkutasi díszpolgárok 1. – Első pónilovát kölcsönökből vette

Hívták Maszeknek, Szamarasnak, végül a Pónilovas Lacika név ragadt rajta. A 72 éves Mihály László március 15-én vehetette át a díszpolgári címet Szél István polgármestertől. A község közismert és szeretett lakosának élete sok-sok munkával telt, folytatva a családi hagyományt.

Dupla szivárvány Vásárhely felett

Ha egyszerre esik az eső és süt a nap, az ember automatikusan az égre néz, hátha szivárványt lát. Mi is ezt tettük szerkesztőségünk ablakából, és nem is sasoltunk hiába.

Mi lesz az egykori rokkantnyugdíjasokkal?

 

A nyugdíjrendszer reformja zajlik. Az egykori rokkantnyugdíjasokat folyamatosan átminősítik. Pontosan hogyan? Mi alapján dől el, ki jogosult ellátásra? Erről is beszélgetett dr. Bényi Krisztinával, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság főosztályvezetőjével Török Anita, a pénteki kisteleki Napraforgó magazinműsorban.
 

A székkutasi gyerekek még nem távolodtak el a természettől

A székkutasi általános iskolában április 22-éhez közeli időpontban hagyományosan megemlékeznek a Föld Világnapjára, olyan programokat szerveznek, amelyek a Föld védelmét szolgálják. Az intézményben zajló projekthét részeként április 20-án délután vetélkedőt szerveztek a diákoknak.

SZIN-térítés Szegedről

 

Bár a forró nyári estékre és a fesztiválszezonra még egy kicsit várni kell, Szegeden már most elkezdődik a SZIN-szezon: fesztiválváró bulik sora indul, hogy garantáltan mindenki ráhangolódjon az augusztusi bulira. 

Eleven csirkét tojt egy tyúk!

Srí Lanka Welimada nevű városában egy tyúk szokatlan módon, hozott létre utódot: nem rakott tojást. Egy megtermékenyített tojás ugyanis az állat testében maradt, és a tojásban levő csibe ott fejlődött ki, majd 21 nap után kikelt. A csirke teljesen egészségesnek tűnik, a tyúk viszont belső sérülései miatt belepusztult abba, hogy eleven utódját gyakorlatilag megszülte.

Egy halott és 12 sérült a ligeti balesetekben

 

2012. április 19. fekete betűvel írta volna be magát Szentes történelmébe, ha a alábbiak valóban megtörténtek volna. Ezen a napon ugyanis a Megyei Elsősegélynyújtó Versenyt rendezték meg a Kurca partján, a helyzetek csak a képzelet művei voltak, de mindez bármikor és bárhol megtörténhetnek velünk. 

A Construmán bemutatkoznak!

Hét Magyar Termék Nagydíj büszke tulajdonosa a Csomiép Kft., amelyeket most széles körben a szakmának és a felhasználó közönségnek is bemutatnak, a budapesti Construma Kiállításon. A részletekről Mészáros Antalt, a Csomiép Kft. ügyvezető igazgatóját kérdeztük. 

Már virágzik a repce, de az időjárás nem kedvezett a növénynek

 

Már virágzik a repce – derül ki a Magyar Agrárkamara növénytermesztési osztályának tapasztalataiból. A növényállomány ugyanakkor megsínylette a tavalyi aszályt és az idei év eleji hideget, a tőzsdei repceárak viszont továbbra is jók.

A családi gazdaságoknak központi szerepe van a globális élelmezésbiztonság megteremtésében

 

A globális élelmezésbiztonság megteremtésében központi szerepe van a családi gazdaságok támogatásának, a helyi termelés, feldolgozás és értékesítés elősegítésének - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Bakuban az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) 28. Európai Regionális Konferenciáján szervezett miniszteri kerekasztal ülésen.

Albínó Benett-kenguruk születtek a Szegedi Vadasparkban

 

Néhány hónap eltéréssel két albínó Benett-kenguru (Macropus rufogriseus) született a Szegedi Vadasparkban, az idősebb testvér a szép napsütéses időben már kibújik anyja erszényéből, a fiatalabbnak csak a feje bukkan elő néha.

Minden nap lesz kultúra a Bessenyei Művelődési Központban

Az Agóra Program állásáról tartott pénteki sajtótájékoztatóján Almási István alpolgármester kijelentette: az 1,2 milliárdos projekt a terveknek megfelelően halad, az átadásra augusztus végén sor kerülhet. A szakmai programon is dolgoznak – erről számolt be Gajdán Bálint, az intézmény áprilisban három évre kinevezett vezetője, rámutatva: az óvodásoktól a szépkorúakig mindenkit igyekeznek megtalálni, aki a kultúra iránt érdeklődik.

Évek óta várt lehetőséget kapott az ország fiatalsága

 

 

Régóta várt lehetőséget kaptak a tettrekész fiatalok, ugyanis 7 milliárd forint áll rendelkezésükre a vállalkozóvá válásukhoz. 3 millió forint vissza nem térítendő vállalkozásindítási támogatásra pályázhatnak a 35 év alattiak a jövőben - az EU-ban egyedülálló módon. A FIVOSZ üdvözli a programot és vállalkozásra buzdítja magyar fiatalok 96%-át, akik nem mertek eddig vállalkozni. 

6 autó bukott meg Nagylaknál

 

Április hónapban 6 db. lopott, körözött járművet fedtek fel a nagylaki határrendészek az átkelőn. Egy spanyol forgalmi rendszámú BMW3-t és egy Audi A4-t román, moldáv rendszámú Volkswagen Transporter-t német, egy holland rendszámú Land Rover Range Rover 3.0TD6-t bolgár, egy cseh rendszámú Toyota Rav4-t egy szlovák, és egy román rendszámú tehergépjármű pótkocsit román állampolgár próbált kicsempészni.

Magyar furfanggal megoldható a földügy

 

 

Egy éve van a kormányzatnak, hogy létrehozzon egy olyan földtörvényt, amely egyrészt hatékonyan korlátozza külföldi magánszemélyek és cégek számára a magyar termőföld-tulajdonlást, másrészt kiszűri a hazai spekulánsokat, és ellehetetleníti a zsebszerződések legalizálását. Addig kellene helyzetbe hozni azt a sok százezerre tehető magyar kisgazdaságot is. Földügyektől hangos a vidék.

Megint az autósok sarca nő drasztikusan, emelkedik a vizsgáztatási díj

 

A személygépkocsi forgalomba helyezési és időszakos műszaki vizsgáztatási díja 16 290 forintról 22 000 forintra emelkedik, többszörösére drágul a pályaalkalmassági vizsgálat is a nemzeti fejlesztési miniszter rendelettervezetei szerint, amelyek a kormány honlapján olvashatók.