Két programban már jelenleg is folyik a munka a községben. A mezőgazdasági programon belül 2 hektáron zöldséget termelnek 16 fővel, a belvíz elvezetési projekt keretében pedig 5.8 km hosszú csatornát tisztítanak ki. Májusban indul a belterületi közúthálózat javítása is, a három célra együttesen több mint 32 millió forint támogatást kapott a település.

A Belügyminisztérium által meghirdetett Kistérségi Startmunka Mintaprogram keretében Csanyteleken nem csak a kifizetett 47 ezer forintos bér segíti a mezőgazdasági programban résztvevőket, hanem a kísérleti programban megtermelt zöldségekből is részesülnek a családi szükségletük erejéig. Forgó Henrik polgármester hangsúlyozta: ez a program nem csak az önbecsülésüket adja vissza az embereknek, hanem látják közvetlen hasznát is, hiszen abban a tudatban dolgoznak, hogy a sajátjukat gondozzák. Ami pedig úgymond plusz termény, azt az önkormányzat a szociális segélyben részesülő, vagy segítséget kérő rászorulók között osztják majd szét.

A szerdai nyílt projektnapot meglátogatta B. Nagy László kormánybiztos, aki elismerően szólt a családokat segítő kezdeményezésről. Úgy fogalmazott: bár több a 47 ezer forint, mint a huszonezres segély, de nem elegendő, és persze az sem célja a kormánynak, hogy ez a program hosszú távon azt a célt szolgálja, hogy a munka világából kiszorult embereket foglalkoztassa, ezt a szerepet át kellene vennie a versenyszférának, viszont ahhoz jelentős gazdasági környezetváltozásra van szükség.

Forgó Henrik két problémát is felvetett annak kapcsán, hogy a felfutó termelésben keletkező javakat az önkormányzat tulajdonában lévő Kft üzemeltette közkonyhának adnák. Az egyik gond, hogy bármely zöldségbeszállító ez alapján megtámadhatja az önkormányzatokat a Gazdasági Versenyhivatalnál, a másik pedig, hogy az ingyenesen átadott termények után az önkormányzatnak rögtön ÁFA kötelezettsége keletkezik. B. Nagy László ígéretet tett, hogy a felmerült problémákat tolmácsolja.

Molnár Attila