Orbán Viktor Áder Jánost javasolta – videóval!

Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke Áder János fideszes európai parlamenti képviselőt javasolta köztársasági elnöknek a kormánypárti frakciószövetség hétfői esti ülésén, ahol egyöntetű támogatást kapott a Brüsszelben tartózkodó jelölt. Áder János megtisztelőnek nevezte és elfogadta a felkérést. Az ellenzéki pártok a hivatalos bejelentést megelőzően egybehangzóan a fideszes politikus államfővé választása ellen emeltek szót.

A pollenek már az orrban vannak

Ha megnézzük a pollennaptárt, februártól november elejéig találunk olyan növényt, amely problémát okozhat az allergiásoknak. Az Épkézláb április 16-i műsorában ezzel a népbetegséggel foglalkoztunk, amely lassan világjárvánnyá válik.

A közlekedés és a járdaépítés is felvetődött a tarjáni fórumon

Első sorban a város közlekedésével kapcsolatos témák vetődtek fel Hegedűs Zoltán települési képviselő hétfő esti fórumán a Tarjáni Olvasókörben. A fórum résztvevői a buszközlekedés változásairól és a járdaépítés lehetőségeiről tettek fel kérdéseket.


 

Felfüggesztett börtönre ítélték a vásárhelyi cigány kisebbségi önkormányzat elnökét

Másodfokú végzésében helybenhagyta a Szegedi Törvényszék a hódmezővásárhelyi bíróság elsőfokú ítéletét, melyben sikkasztás miatt nyolc hónap, végrehajtásában két esztendőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a város cigány kisebbségi önkormányzatának elnökét, mert nem számolt el a várostól gyerekek nyári üdültetésére kapott támogatással.

Elkezdődött az erdei iskola Kóspallagon

Hétfőn, immáron hagyományosan, elkezdődött az erdei iskola Kóspallagon. A HTKT Klauzál Gábor Átalános Iskola és Óvoda idén erre a hétre szervezte a 15 éves múltra vissza tekintő programot.

Jó próbatétel érettségi és felvételi előtt

A megoldásokat javító tanárok között vannak, akik egykor indultak a versenyen – mondta bevezetőjében Gaizer Tamás az április 16-án megrendezett Németh László Városi Matematikaversenyen, utalva a megmérettetés több mint egy évtizedes múltjára.

Fölényes győzelem Békésen

Vérbeli rangadót láthatott a békési sportcentrumba kilátogató publikum, hiszen a bajnokság két dobogós együttese találkozott, a második Békés fogadta a harmadik helyen álló Floratomot.

Megalakult a Magyar Gasztro Térkép Klaszter

 

A magyar termékek piaci szerepének erősítése, a honi élelmiszer-kereskedelem élénkítése az elsődleges célja a ma alakult Magyar Gasztro Térkép Klaszter egyesülésnek, melynek alapító okiratát, a tizenkét alapító cég és szervezet, valamint a két támogató, a VM és a Magyar Gazdakörök Országos Szövetsége (MAGOSZ) képviselői sajtótájékoztatón írták alá. 

Eladó a gőzös – cégpóker a Szőke Tisza fölött

Április 26-án jelenik meg a cégközlönyben a kiírás a pályázatról, melyben az irányár 7 millió forint lesz. Már most több olyan jelentkezőről tud a szegedi Szőke Tisza hajó ügyében eljáró felszámolóbiztos, akik kifejezetten megmentési szándékkal vásárolnák meg az egykor szebb napokat látott gőzöst.

100 milliárdos hitelkeret a közösségi közlekedés fejlesztésére

 

A Kormány a közösségi közlekedés infrastrukturális feltételeinek fejlesztése érdekében határozatot hozott a Magyar Fejlesztési Bank Közösségi Közlekedésfejlesztés Finanszírozási Programja keretösszegének a korábbi érték kétszeresére, 100 milliárd forintra emeléséről. A kibővített árfolyam-fedezeti kötelezettségvállalással is megtámogatott programban elérhető hitelek futamideje legfeljebb 15 év. 

Emelkedik a benzin ára

Emeli bruttó 4 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. szerdán, a gázolaj ára nem változik - értesült az MTI hétfőn piaci forrásokból.

Lovak, lovasok: irány Tótkomlós!

 

Hatodik alkalommal rendezik meg idén Tótkomlóson az amatőr fogathajtóversenyt. A rendezvény előtt megemlékeznek a névadóról, az öt éve elhunyt Gyúrós Pálról.

Erdélyben jártak a Szent István Általános Iskola hetedikesei – helyszíni fotókkal!

Az elmúlt héten háromnapos erdélyi tanulmányi kiránduláson vettek részt a Szent István Általános iskola hetedikesei. A kirándulás során nemcsak felkeresték a történelmi helyszíneket, de irodalmi műsorral is készültek, sőt a dévai várban fizikai és kémiai ismereteiket is próbára tették. Minderről hétfői sajtótájékoztatóján számolt be Walterné Böngyik Teréz, az iskola pedagógusa.

Kiemelt vállalat lesz a Gyulai Húskombinát

 

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Kormány elé fogja terjeszteni a Gyulai Húskombinát Zrt. megmentésére készített tervezetet – jelentette ki Budai Gyula. A Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a tulajdonosokat képviselő Kovács Lajossal és a Gyulai Húskombinát Zrt. vezérigazgatójával, Ruck Jánossal tárgyalt a nehéz helyzetben lévő cég állami megsegítéséről.

 

Diákcsoportok keresték fel a vásárhelyi Holokauszt Múzeumot a magyarországi emléknapon

A vásárhelyi Holokauszt múzeumban hétfőn egész nap a város diákcsoportjait fogadták, akikkel a magyarországi holokauszt emléknap kapcsán megismertetik a 68 évvel ezelőtt történteket. A csoportoknak Szabóné Sass Szilvia, az Emlékpont történésze tartott előadást.

A vásárhelyi önkormányzat pontosan átutalta a gázszolgáltatónak a lakhatási támoghatásokat

A vásárhelyi önkormányzat felé közel ötven, lakásfenntartási támogatásban részesülő ügyfél azt jelezte, hogy a kialakult rendtől eltérően a gázszolgáltató nem vonta le márciusi és áprilisi számlájukból az önkormányzat által megítélt támogatást, és a azt állították, hogy az önkormányzat nem utalta át számukra az összeget. Nagyné dr. Tari ibolya, a népjóléti csoport vezetője hétfői sajtótájékoztatóján kijelentette: a vásárhelyi önkormányzat pontosan és időben teljesítette a gázszolgáltató felé az átutalásokat.

Megoldás született az összeférhetetlenség és a képviselői javadalmazás ügyében

Megállapodott a két kormánypárti képviselőcsoport az összeférhetetlenségi szabályok ügyében a hétfői frakciószövetségi ülésen: 2014-től az országgyűlési képviselőség mellett más szakmai tevékenységet is lehetne végezni, de ezért javadalmazást nem lehet majd elfogadni - közölte Semjén Zsolt, a KDNP elnöke hétfőn újságírókkal.

Megszilárdította első helyét a HLKC

 

A Csongrád Megyei Női Felnőtt Bajnokságban két mérkőzésen is pályára lépett a hétvégén HLKC. Szombaton hazai pályán, de a HKE vendégeként játszottak, vasárnap délután pedig a Szentes csapatát látták vendégül a Hódtói Sportcsarnokban. Mindkét mérkőzésnek a HLKC volt az esélyese, azonban az elmúlt meccsek kicsit görcsös játéka, és az akadozó helyzetkihasználás miatt némi aggodalommal várták a hétvégét.

Siker a Fővárosban – előny a Kosársulinál

Nagyszerűen kezdték a rájátszást Utasiék: szombaton szinte végig vezetve, magabiztosan verték a Honvédot. Igaz, ez semmit nem jelent - a továbbjutáshoz pénteken Vásárhelyen is győzni kell.

Helyesírásukat mérték össze

 

A Szent István Általános Iskola és Óvoda április 13-án rendezte meg városi-kistérségi helyesírási versenyét a második, harmadik és negyedik osztályosok részére.

Pósa Szonja és Makó András bronzérmes a vívó Budapest Bajnokságon

 

A Fülöp Mihály Magyar Kupa vívóverseny sorozatának gyermek és serdülő női és férfi Budapest Bajnokságára került sor a hétvégén, az UTE sportegyesület vívócsarnokában. Szombaton a gyermek korosztály versenye zajlott, 43 fiú és 30 lány induló részvételével. A Hódmezővásárhelyi Csomorkány Sport Egyesület korosztályos versenyzői remek szerepléssel zárták ezt a napot.

Faültetés és Jazz koncert

A Tiszta Szívvel Egyesület minden évben számos jótékonysági akciót szervez, a gyerekek mellett azonban most a környezetünkre is gondoltak. A Rádió 7 Napraforgó című magazinműsorában vendégeink voltak Lázárné Megyeri Zita, a Tiszta Szívvel Egyesület kuratóriumi elnöke és Miklós Anikó, a Tiszta Szívvel Egyesület tagja. 

Vége a sorban állásnak a NAV ügyfélszolgálatain

Évente több millió adózó keresi fel személyesen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ügyfélszolgálatait, akik mostantól egyes adóügyeiket előre egyeztetett időpontban, sorban állás nélkül intézhetik.