Megszakadt a HFC tavaszi veretlensége – fotókkal

 

Egy elkerülhető találat jelentette a Hódmezővásárhelyi FC vesztét labdarúgó NB III. Alföld csoportjának 21. fordulójában. A listavezető Dabas Körmöci góljával győzött Vásárhelyen.

 

Ombudsman: alkotmányellenes lehet a szabálysértési törvény fiatalokat érintő része

 Az alapvető jogok biztosa szerint az alaptörvénnyel és az ENSZ Gyermekjogi Egyezményével is ellentétes a szabálysértési törvénynek az a rendelkezése, amely a fiatalkorúak esetében lehetővé teszi az elzárás, illetve a szabálysértési őrizet elrendelését; Szabó Máté, ezért az Alkotmánybírósághoz fordult.

Soros: Németországnak döntenie kell

 

Németországnak többet kellene tennie az euróövezet megtartásáért Soros György szerint. A magyar származású üzletember a Welt am Sonntag című német lapnak azt mondta, hogy "a takarékosság és az árstabilitás Németországban jól működött, a mostani körülmények közepette azonban Európára bajt hoz".

Remek DUE hétvége Vásárhelyen – galériával

 

A DUE hétvége utolsó napjához érkeztek vasárnap, amikor a diákújságírók látogatást tettek Mártélyon, ahol a holtág mellett elsétáltak az élő Tiszáig, majd délután csobbantak egyet a vásárhelyi Török Sándor Strandfürdőben.

Mit sportoljon a gyerek?

A gyerekek életének különösen fontos része a mozgás, és hogy sokat és sokszor hódoljanak ennek a tevékenységüknek. Természetesen ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a kicsinek egy, bizonyosfajta sportot kell űznie.

A vásárhelyi festészeti szimpóziumon győzött az impresszionizmus

Az Alföldi Galériában dr. Nagy Imre, a Tornyai János Múzeum főigazgatója, művészettörténész nyitotta meg vasárnap délután az idei Festészeti Szimpózium kiállítását, amelyen a hagyományoktól eltérően nem tíz, hanem tizenegy alkotó képei láthatók. A főigazgató leszögezte: győzött az impresszionizmus, azonban ez nem szégyellni való.

Vidékbajnok lett a vásárhelyi 4X100-as fiú váltó!

A vásárhelyen megrendezett országos bajnokságon Magyarország rövidpályás vidékbajnoka lett a Hód Úszó SE “F” kategóriás 4x100 m fiú vegyesváltó. Tagjai: Kendi Csaba - Süli Ákos - Vándor Tamás - Szunyi Ákos. További eredményekért kattintson a "tovább"-ra!

Csengő figyelmezteti a vízivásra a gyerekeket

Külön csengő figyelmeztet a vízivásra, „vízbárokat” alakítanak ki egyes iskolákban, a tanulók pedig „Vízpróba” keretében, sportversenyeken mérhetik össze erejüket – ez csak néhány példa a számos érdekes program közül, mellyel a gyerekek figyelmét felhívják a vízfogyasztás előnyeire az Országos Élelmezés és Táplálkozástudományi Intézet által szervezett HAPPY-hét keretében – tudatta az Objektív Hírügynökséggel az ÁNTSZ Kommunikációs Főosztálya.

Sóshalmon üléseztek a Kárpát-medence olvasóköreinek vezetői

Sóshalmon tartotta tavaszi tanácskozását a Magyar Olvasókörök Szövetsége. A hazai és határon túli olvasókörök vezetőit gazdag kulturális program fogadta a kétnapos tanácskozáson, míg a szombati közgyűlésen az idei, mohácsi találkozót készítették elő a civil szervezetek vezetői.

Önkéntesek is segítenek a Helytörténeti Gyűjteményben

A mindszentiek szívükön viselik a Helytörténeti Gyűjtemény sorsát. A Munkaügyi Központ Hódmezővásárhelyi kirendeltsége és Mindszent Városi Önkormányzat támogatásával szakmai végzettséggel rendelkező közfoglalkoztatott dolgozik 2012. április 1-jétől öt hónapon keresztül a Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központ intézményegységében, a Helytörténeti Gyűjteményben, mint gyűjteménygondnok. Természetesen egyedül nem elegendő a jelenlegi legfontosabb feladat precíz elvégzéséhez, a tárgyi anyag rendbetételéhez, konzerválásához és nyilvántartásba vételéhez, ezért önkéntesek is segítenek.

A helytörténetben folytatja a nyomozást

 

Életét meghatározta édesapja pedagógusi tevékenysége, a tanítás és a tanulás fontossága, sokat sportolt és főleg atlétikában ért el sikereket. Életének meghatározó időszakát a Bethlen Gábor Református Gimnáziumban töltötte dr. Imolya Imre nyugalmazott ügyész, a Vásárhelyi jogászalmanach kötet szerzője, aki minderről a Rádió 7 „Szőttes” műsorában április 15-én beszélt.

Az adóbevallás leadása miatt nőhet a halálos autóbalesetek száma

Egy új amerikai kutatásból az derült ki, hogy a személyi jövedelemadó bevallásának közelgő határideje nem csak anyagilag terhelheti meg az embereket: a bevallás leadásának napján a halálos balesetek száma is jelentősen megugrik – talán az utolsó pillanatban a postára sietőknek köszönhetően.

Rendőri feladatot fognak ellátni a papok?

Rendőri feladatot is ellátnak a jövőben a papok, terjedt el a hír a rendőrség és az egyház szolnoki képviselőinek közös konferenciája kapcsán. Ennek témáját ugyan inkább az áldozattá válás elkerülése adta, ettől függetlenül a szószékről elhangzó erkölcsi tanításnak is komoly szerepe lehet a bűnmegelőzésben.

Hamis gyógyszereket foglaltak le 300 millió forint értékben a pénzügyőrök

Hamis vágyfokozó szerek forgalmazásával foglalkozó békéscsabai házaspárt vettek őrizetbe a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának pénzügyi nyomozói, a gyanúsítottaknál több mint 300 millió forint értékű, főként potencianövelő készítményt találtak - közölte a NAV szóvivője az MTI-vel vasárnap.

Teke: bajnok a Szegedi TE

Története során kilencedik alkalommal hódította el a magyar bajnoki címet a Szegedi TE férfi tekecsapata, miután a négyes döntő utolsó fordulójában 51 fával a nagy rivális Zalaegerszeg fölé tudott kerekedni.

Bambusz lehet a közeljövő csúcsnövénye?

A bambuszt tartják a közeljövő csúcsnövényének, amelyből textíliát és építményt egyaránt lehet készíteni. Ezek mellett kiváló szén-dioxid elnyelő tulajdonsága segíti az üvegházhatás csökkentését, és nem mellékesen munkát ad a világ szegényebb országaiban élőknek.

Új ablakok az oktatásban

A tervek szerint a Szegedi Tudományegyetem gyakorlóiskolája lehet az orosházi Táncsics szeptember elsejétől. A tárgyalások most zajlanak, nagyobb teret kapna a tehetséggondozás és pluszpénz is jutna.

Kómába esett Robin Gibb

Kómába esett a súlyos beteg Robin Gibb (62). A legendás Bee Gees együttes egykori énekese tüdőgyulladást kapott, emiatt került kórházba.

Időpontot lehet foglalni a NAV-nál

Április 16-tól előre lehet időpontot foglalni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) a leggyakrabban intézett ügyekre, így adókártya és adóigazolás igénylésére, illetőségigazolás kérésére és ügyfélkapunyitásra.