22:59 Benkő Zsolt interpellációjában a külterületi közvilágítás, a szikáncsi buszforduló vízelvezetésében, további egy útlezárás ügyében kért segítséget, és köszönetet mondott azért, hogy a külterületi iskolabusz rendszert a város éves 30 milliós támogatással fenntartja. A közgyűlés nyilvános része véget ért.

22:56 A polgárőrség támogatására a város 250 ezer forintot egyhangúlag megszavaztak a képviselők.

22:54 A kórház alapító okiratát módosította a testület, amelyben pontosították a helyrajzi számokat, míg az EVP működéséről és finanszírozásáról szóló beszámolót egyhangúlag támogatták a képviselők.

22:59 Benkő Zsolt interpellációjában a külterületi közvilágítás, a szikáncsi buszforduló vízelvezetésében, további egy útlezárás ügyében kért segítséget, és köszönetet mondott azért, hogy a külterületi iskolabusz rendszert a város éves 30 milliós támogatással fenntartja.

22:45 Markó Csaba irodavezető az idei évfordulók között megemlékezett Vörös Istvánról, Dömötör Jánosról, Ilosfalvy Róbertről, Ábray Károlyról, a Szent István plébánia avatásáról, Szeremlei Sámuleről, Nagy András Jánosól, Sipka Sándorról és József Attiláról.

22:39 Az üzleti vagyont – lakások, garázsok, üzletek, egyéb ingatlanok – kijelölő határozatot egy tartózkodással és egy nem szavazattal fogadták el. A stadion felújítási pályázatát egyhangúlag fogadták el, és hegedűs Zoltánt delegálták a megyei területfejlesztési konzultációs fórum tagjai közé.

22:37 Mádl Dalma 500 ezer forint támogatást kért az önkormányzattól, hogy halasi csipke kiállítást hozzanak létre – a testület egyhangúlag támogatta, ugyanúgy aneszteziológiai berendezések beszerzésének önrészére és a Tornyai János utcai óvoda felújításának önrészére.

22:34 Molnár Lászlóné szerint csak a főtér lenne jó hely, akár a Szántó Kovács János szobor helyén. Almási István leszögezte: az országzászlónak a nemzetet kell jellemeznie. Augusztus 20-án a Szent István tér a főtér, azt nem a városháza határozza meg. Nagy-György Anna javasolta. Kérdezzék meg a támogatókat, azonban Lázár János kijelentette: a legtöbbet az állam adta eddig, amely elfogadta ezt a helyszínt. A szavazáskor három tartózkodással a Szent István teret támogatta a testület.

22:21 Támogatták a képviselők az Alföldi galéria és a könyvtár pályázatát, míg az országzászló felállítása kapcsán felállított bizottság március 26-i üléséről Markó Csaba irodavezető elmondta: egyhangúlag a Szent István téren, új elgondolás alapján javasolták a felállítást, amelyre pályázat kiírását javasolták. A 2010-ben indult gyűjtés eredménye másfél millió, amelyhez további ötmilliót sikerült miniszteri keretből bővíteni. Nagy-György Anna ragaszkodott az eredeti helyszínhez, aki szerint az eddigi adakozókat meg kell kérdezni, fenntartják-e új helyszín esetén is a támogatást. Havránek Ferenc a helyszínen túl a bizottságtól a tartalmi értékelést is várta a bizottságtól. Lázár János hozzátette: egy bizottság két éve már rendezte az elvi kérdést, a jelen bizottság műszaki-építészeti szempontból járta körbe a kérdést. Almási István alpolgármester leszögezte: már a Bakay-kút helye sem az eredeti hely lenne, míg a Kossuth tér zsúfolt lenne. Az eredeti anyag ma már porrá lett volna, itt lehetőség van arra, hogy egy dísze legyen a városnak 21. századi küldetéssel, a talapzat egy 21. századi műalkotás legyen. Dr. Kószó Péter egyetértéséről biztosította alpolgármester kollégáját: az országzászló felállításakor célja a revízió volt, amely most a 21. században már mást jelent: a mai kornak a mai üzenetét kell szolgálni, a nemzeti együvé tartozást, határon túli magyar testvéreinkkel való azonosulást.

22:18 Folytatódik a közgyűlés.

21:39 Hat BKF-hallgató pályázatott a város ösztöndíj-pályázatára – jelentette be Balázs József, akik részére tanulmányi eredményeiknek megfelelő juttatásban részesülnek öt hónapon keresztül. A közgyűlés tíz perc szünetre vonult.

21:37 Kapcsolatunk nem lazulni, hanem mélyülni fog az iskolákkal az állami kezelésbe kerüléssel – vázolta a jövőt Lázár János polgármester, aki szerint erősíteni kell a jó gazda szemléletét, hozzátéve: a Corvinból ki kell költözni, és a Városházán megvalósítani az oktatást, amely feladatot jelent a városnak.

21:33 Az önkormányzat felújíttatta az Árpád utcai iskolaépületet és a Varga Tamás Általános iskolát, és nyílászárót cseréltek a Klauzál Gábor Általános Iskolában – tájékoztatott ékes József csoportvezető, rámutatva: a ’70-es években épült iskolák nyílászáróinak és a lapos tetők cseréjével, javításával komoly energiára költött pénz takarítható meg. Az iskolai mosdók berendezéseit is cserélni kell. A Nádor utcai óvodaépület és a Szent István Általános Iskola Kocka utcai épülete mellett felújításra vár a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola védett épülete.

21:29 A kistérség féléves működéséről szóló beszámolójában dr. Ambrus Norbert irodavezető elmondta: befejeződtek a tavaly indult átszervezések az intézményeknél, bővült a szakszolgálati feladatok sora. A pályázatok közül kiemelte az irodavezető a 315 milliós beruházást, a Kakasszék-Orosháza kerékpárutat, a Kertvárosi Bölcsőde bővítését, valamint a közmunka programokban való részvételt. Félmilliárd forint beruházás valósul meg a kistérség keretében, kilencven százalékos állami támogatással.

21:26 Az önkormányzat állami normatív támogatása azért csökkent, mert többen kikerültek az ellátások alól – értékelte dr. Végh Ibolya aljegyző Havránek Ferenc korábbi kérdésére. Intézményeket adott át a város az egyháznak és a megyének, amelyek magasabb finanszírozást tudnak elérni, mint a város, a képviselő a tájékoztatást megköszönte.

21:13 Dr. Makó András a lakossági fórumokon felvetett problémákról elmondta: az autóbusz közlekedéssel, és általában a közlekedéssel kapcsolatos kérdéseket vetettek fel a lakosok. A fórumokon felvetett kérdések hivatalos bejelentésnek számítanak, és abban minden esetben intézkedés történik – szögezte le a polgármester.

21:02 Dr. Holubán Csilla bejelentette, hogy a Belügyminisztérium 222 millió forintot juttatott Vásárhelynek közfoglalkoztatására 85 százalékos támogatással, és lehetőség nyíli a Városellátónak aprítógépet is vásárolni. Eddig félmilliárdot kapott a város közfoglalkoztatásra. Benkő Zsolt megköszönte, hogy kiemelten kezelik a külterületen élők helyben foglalkoztatását. Dr. Kószó Péter rámutatott: itt nemcsak több száz emberről, hanem több száz családról is szó van, és az itt kapott bér bár nem sok, sokkal több, mint a rendelkezésre állási támogatás, ráadásul a munkát vállalók jogosultak az önkormányzat által nyújtott segélyekre. Lázár János hozzátette: 47 ezer forintot csak az kap, aki szakképzetlen, gyermektelen és 6 órában dolgozik. Két éve 28 ezer forintot kaptak, amelyhez képest ez emelkedés. Aki szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkezik, az tízezerrel kap többet, ha több a gyermeke, még javul a kereset.


20:51
Az adózók 80 százaléka befizette az idei, új típusú építményadót – közölte Antal István csoportvezető, rámutatva: a kintlévőségek csökkenése az adóslista közzétételének köszönhető. A 150 négyzetméter feletti házaknál 90 százalékos volt az adóbefizetés, 60-80 négyzetméter között ez kisebb volt, ami azt mutatja, hogy a nagyobb ingatlannal rendelkezőknek több pénze van: mentességet, vagy részletfizetést 9-en kértek a legfelsőbb kategóriákban, míg a kisebb ingatlanoknál ez az arány – és a nem fizetés aránya- nő. Havránek Ferenc szerint nincs összefüggés a ház mérete és a jövedelem között, ám ezt Lázár János cáfolta: a nagy házakban sok helyen már nem az eredeti tulajdonosok élnek, hanem fiatalok vették meg ezeknek az ingatlanoknak a nagy részét. A polgármester hozzátette: meg kell köszönnünk a polgároknak, hogy befizetik a helyi adókat, és hogy ilyen magas a befizetési arány az a nyilvánosságnak köszönhető.

20:24 A Népkertben létesítendő futópálya kapcsán Mucsi László irodavezető elmondta: 350 milliós támogatással fedték le a strand mögötti csatornát, ahol 400 méteres rekorten futópályát lehet kialakítani kétszer két méteres szélességben a strand bejárójától a Kaszap utcáig. Molnárné Kecskeméti Rita képviselő az ott lakók véleményének ismeretében kijelentette: szabadidős tevékenységet javasolnak ide, amelyre volna egy 35 milliós pályázat – tette hozzá Lázár János, hozzátéve: nem lehet rekorten pályát kialakítani a stadion felújítása során. A lőtér kitakarítása folyik, és a mellette lévő területre áruházat tervez a város, és vele szemben, az Aldi oldalára is, és szerepel a tervek között a Somogyi Béla utca teljes felújítása is.

20:33 Tavaly 800 tonna anyagot dolgoztak be a Városellátó munkatársai – közölte Ékes József csoportvezető, az idén – ennek köszönhetően kevesebb, mintegy 250 tonna aszfalt kell a kátyúkba. A kátyúzás az idén április második felében indul Újvároson, az elvégzett munkát a körzet képviselőivel igazoltatják le. Cseri Tamás kérte az Eszperantó utca kátyúzását, és a Hódtóban elmaradt utcák javítását. A külterületet is felmérték – közölte Ékes József, Lázár János indítványozta: az idén ott kezdjék meg az úthibák javítását. Benkő Zsolt képviselő kérte, hogy a tavaly idő hiányában elmaradt barattyosi ötven métert és az Aranyági utat vegyék bele a listába. Almási István kérte, hogy a kátyúzással együtt a kialakítandó gyalogátkelőknél a padkamentesítést is oldják meg. Havránek Ferenc az elvégzett munka minőségét tette kritika tárgyává, amely helyeken a seprőgép felszedi a lerakott anyagot. Lázár János leszögezte: a kátyúk kijavítását a képviselők veszik át, nekik kell a hibákat észlelni.

20:29 Mucsi László irodavezető kifejtette: 17 vásárhelyi épület felel meg az akadálymentesítés kritériumainak, három intézményben folyamatban van az akadálymentesítés, hat intézmény részben akadálymentesített. Enne költsége városi szinten félmilliárd forint. Lázár János leszögezte: ezt minden épületnél igyekezni kell megoldani pályázati pénzekből. Dr. Kószó Péter kérte, hogy a nem önkormányzati intézményeket mérjék fel.

20:26 Az idei általános iskolai beiratkozások adatait Balázs József oktatási csoportvezető ismertette a testülettel, részletezve a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek arányát. 432 gyermek jelentkezett az iskolákban, több mint harminc gyermek hátrányos helyzetű, megoszlásuk az intézmények között egyenletes. Az óvodákba 453 gyermek jelentkezett, közülük nyolc fő halmozottan hátrányos helyzetű. A tájékoztatót egyhangúlag fogadták el.

20:17 Lejárt a parkoló automaták bérleti díja, így az idén nyereséges lesz a parkolás működtetése – mondta el beszámolójában Magyar József, a Városellátó Kft. ügyvezető igazgatója. A tavalyi ötven milliós törlesztő részlettel nem kell számolni, viszont ennyi nyereségre számolnak. Csökkent a parkolás mennyisége, vélhetően azért, mert sokan nem használják autóikat, ráadásul februárban a sok hó miatt nem voltak megfelelőek a közlekedés feltételei. A piac működtetéséről elmondta: az első negyedévben két és félmillió volt, míg  bevétel négymillió forintot ért el, ez éves átlagban havi egymilliós eredményt jelent a cégnek, ebből tartják fenn a fűnyírást végző berendezéseket és az intézmények részére végzett épület felújítási szolgáltatásokat. A polgármester kijelentette: megfelelő, jó minőségű, alacsony üzemelési költségű gépeket kell vásárolni. Egy nem szavazattal fogadta el a testület a beszámolót.

20:11 Húsz évre kérte használatba a Hit Gyülekezete az egykori Korzó Mozi épületét, amelyet korábban felújítottak, havi 10 ezer forintos díjért, és vállalták az épület további felújítását, így az idén a homlokzat felújítását. Lázár János indítványozta: jelképes egy forintos díjat kellene kérni, hiszen más felekezetek felújításához milliókkal járul hozzá az önkormányzat, míg az egyházi minősítést elnyert Hit Gyülekezete saját pénzén újítja fel az önkormányzati tulajdonú épületet. A javaslatot három nem szavazattal fogadta el a testület.

20:01 Új taxiállomások kijelöléséről és a taxiállomások használati rendjének megalkotásával régi polémia végére tesz pontot a testület – mondta dr. Makó András. Az elmúlt hét évben a taxisok nem fizettek a közterület használatáért. Javasolták korábban, hogy a kórháznál, a véradó előtt jelöljenek ki drosztot, amelyről a döntést a testület elnapolta. A közlekedési tanácsadó testület javasolta, hogy külön rendeletben határozzanak a drosztdíjról, és a nemzeti vagyonról szóló törvény szerint sem biztosítható ingyenesen terület. A bizottság leszögezte: legyen rendezve a ma össze-vissza álló taxik helyzete, és a kórház előtti területet versenyeztesse meg az önkormányzat. Az indítvány autónként kétezer forint lenne, a Zrínyi utcai helyek kikiáltási száma szintén ugyanennyi lenne. A Kossuth tér 2. előtt, a bankkal által kétszer négy taxinak van hely, a Nagyállomásnál öt, a Népkerti állomásnál két, a Kossuth téri buszöbölnél nyolc taxinak van helye, a Véradó előtt két hely alakítható ki, a rendelet május 1-jével lépne érvénybe. Almási István javasolta: legyen a díj ezer forint, de egy összegben kelljen az éves díjat befizetni. A rendeletet az alpolgármester módosítójával minden képviselő elfogadta.

19:51 Hat téma merült fel a bizottsági üléseken a májusi közmeghallgatásra. Az Agóra kapcsán milyen programokat szeretnének a lakosok, a kishomoki szennyvíz elvezetése, kultúra – sport – szabadidő programjainak lehetősége Vásárhelyen – vetették fel a bizottságok. Dr. Makó András aljegyző elmondta: a kishomoki csatornázásról döntött a közgyűlés, azonban Lázár János hozzátette: tudnunk kellene, mi lesz az ott keletkező szennyvízzel. Az aljegyző elmondta: a Zsigmondy listái szerint 300 vízfogyasztó van a térségben, akiknek számlát kellene bemutatni a szippantásról két évre visszamenőleg, hiszen az ingatlanok tulajdonosai úgy kaptak használatbavételi engedélyt, hogy zárt aknát alakítanak ki. Almási István javasolta, hogy a kis sportegyesületek is kerüljenek a témák közé. A szennyvízelvezetés témáját a testület nem támogatta. A szennyvízelvezetés témáját a testület nem támogatta, így csak az Agóra és a sport szerepel a témák között május 3-án.

19:50 Folytatódik a közgyűlés.

18:31 Dr. Havasi Katalin a beszámoló kapcsán kijelentette: hatékony a szervezet, amelyben az ellátottak vannak a középpontban. A beszámolót egyhangúlag fogadta el a testület. Almási István alpolgármester fél óra szünetet rendelt el.

18:18 Felújították és bővítették az Oldalkosár és a Kertvárosi bölcsődét, szeretnék tovább bővíteni a szolgáltatást – tette hozzá a főigazgató, márciusban feltöltötték a 270 férőhelyet, és türelmet kért a várólisták kialakulása miatt. A védőnők munkájáról elhangzott: 413 újszülöttet láttak el tavaly, a születési szám nem csökkent Vásárhelyen. A védőnők szűrési és prevenciós feladatokat is ellátnak, kontaktusban a mindennapos testneveléssel és az EVP-vel.

18:12 Bálint Gabriella, a Kapcsolat Központ főigazgatója az intézmény éves beszámolója kapcsán elmondta: több feladatukat a Katolikus Egyház vett át, és megköszönte az együttműködést többek között a rendőrségnek, a kórháznak, a Városellátó Kht-nak, az oktatási intézményeknek és az önkormányzat népjóléti csoportjának. Problémának nevezte, hogy a városban nem működik gyermek-pszichiáter, és aki nem tud Szegedre menni, kimarad az ellátásból. Ötéves fennállását ünnepelte a Csodaház, amely alkalomból rendezett gyűjtésen hárommillió forint gyűlt össze, amelyből most szerzik be a speciális játszótér elemeit.

18.01 Molnár Péter őrnagy, a vásárhelyi tűzoltóságot az elmúlt hónap végéig parancsnokként irányító vezető számolt be a szervezet tavalyi tevékenységéről, amely során előkészítették a januári változást, amely során az parancsnokság is állami irányítás alá került. E hónaptól a parancsnokságot Csuka Attila őrnagy irányítja.

17:54 Almási István a határozati javaslatot ismertetve elmondta: az 1-es változatot, azaz a legrövidebb, 13 kilométeres változatot támogatja a testület, amely 12 szavazatot kapott két tartózkodás mellett.

17:46 Horváth Anikó, a tervező cég munkatársa válaszában kifejtette: kisebb módosítások lehetségesek, de akkor minden ott lakónak jelen kell lennie, mert az egyik tanya helyett egy másik területet fog érinteni a terv. Minisztériumi döntés volt, hogy külön szintű csomópontok legyenek, hogy autóúttá fejleszthető legyen, így meglesz a lehetőség, hogy 110 kilométeres sebességgel használható legyen az út. Ezeket a terveket még egyeztetni kell a lakossággal – tette hozzá a szakértő, rámutatva: a vásárhelyi önkormányzat kérésére a szentesi vasút keresztezésénél nem az olcsóbbik megoldást választották, hogy egy tanya ne kerüljön érintésre.

17:43 Kis Andrea kijelentette: akik tanyára költöztek, ők választották az ottani lehetőségeket, a termelők a Kaszap utcaiakat is ellátják mezőgazdasági termékekkel, és nem kívánta sérteni a Kaszap utcaiakat. Dr. Havasi Katalin sok száz, a 47-es mentén lakó aláírásával kérte, hogy ezt a hatalmas forgalmat vezessék ki a városból.

17:33 Dr. Kószó Péter alpolgármester a mérnökök által javasolt rövidebb változatot támogatja, hozzátéve: a városból Szegedre, vagy Orosháza felé induló vásárhelyiknek – amennyiben nem a kivezető utak mentén laknak – nem a városon át kellene közlekedni, ezzel is csökkentve a város forgalmát.

17:22 Kis Andrea képviselő szerint a tanya Vásárhely emblematikus szimbóluma, és a távolabb vezető útvonalat támogatja. Dr. Havasi Katalin elmondta: a városhoz közelebbi út a város belső forgalmát is csökkentheti, és bízik abban, hogy valamennyi érdeket figyelembe véve alakul ki a végleges nyomvonal. Lázár János elmondta: a piac mellett megy a 47-es, ahol a friss zöldség mellett dübörögnek a kamionok, s ezt is figyelembe kell venni a döntés meghozatalakor.

17:17 Krizsán Ferenc Tibor szerint távolabb kellene építeni, mert úgy véli, hogy a paperei földek káposztáiba beépül a kibocsátott ólom, és csökkenni fog ott a földek értéke. Lázár János kijelentette: az elvégzett vizsgáltok sem a levegő tisztaságára, sem a zajterhelésre nem jelent veszélyt a beruházás.

17:12 Krizsán István tanyájától ötven méterre menne az elkerülő, szerinte az erre járó évi 100 ezer autó miatt nem lenne fogyasztható a náluk termelt gyümölcs, nyáron nem nyithatnának ablakot a szmogtól. Lázár János hozzátette: ez a terhelés ma a Kaszap utcán napi gyakorlat, és felvetette: csereingatlan, kártalanítás is szóba jöhet, és a város termőfölddel is rendelkezik, így annak cseréje is elképzelhető.

17:08 Lázár János elmondta a birokvitákat a törvények rendezik, és a kialakuló út sok ezer vásárhelyi érdekét szolgálja. Mucsi László irodavezető kijelentette: a terv még nem jelöli ki, hogy melyik tanyát fogja az út érinteni, a tervek szerint négy-öt tanyánál többet nem fognak érinteni, az állam fog tárgyalni az érintett tulajdonosokkal. A testület nevében kérte a tervezőket a polgármester, hogy az elhangzottakat a lehetőségekhez képest vegyék figyelembe a tervezők.

17:01 Farkasné Benkő Gabriella tanyáját érinti a tervezett út. Hozzászólásában elmondta: az udvarukat és az istállójukat érinti az útvonal, amelyet szeretne megmenteni. Kérte, hogy ne a tanyájukat érintő változatot támogassa a testület, hogy a környékükben kialakult tanyaközösséget ne érintse negatívan.

16:50 Lázár János elmondta: a környezetet nem veszélyeztető beruházásról van szó, költséghatékonyságból pedig megéri mind a városnak, az országnak és az uniónak egyaránt. Minél távolabb van a várostól, annál kevésbé fogják használni az utat, és a város forgalma nem csökkent – tette hozzá, kiegészítve: azt a változatot kell támogatni, amely a környezetnek a legkevesebb kárt okozza. Súlyos hiba lenne az ökológiai értékeket zavaró változatokat támogatni – jelentette ki, hozzátéve: a 45-ös és a 47-es között nem viszik az utat a körtültésen kívülre.

16:42 Badalay Endre a projektről elmondta: modellt készítenek a tervek alapján, amelyet az elvégzett kérdezéses forgalomszámlálás adataival alapoztak meg. A közgazdasági költségelemzések eredménye, hogy az 1-es változat a legmegfelelőbb. Az összköltég 18 milliárd forint, 85 százalékban uniós, 15 százalékban hazai forrásból valósul meg, a városnak ehhez pénzt nem kell biztosítania, a beruházás előzetes költségeit, a földvásárlásokat és az áfát is tartalmazza.

16:36 A cég munkatársa, Fleisz Bálint a lefolytatott környezetvédelmi vizsgálatokról elmondta: a zaj és a levegőterheléstől mentesíti a várost, az élővilágot az első változat károsítaná a leginkább. A nyomvonal elkerüli a Natura 2000-es területeket és a természetvédelmi területeket egyaránt, erdőt sem vág ketté. A vízfolyások nem kerülnek érintésre, a keresztezéseket megfelelő módon meg lehet oldani, a felszín alatti vizeket sem befolyásolja a tervezett beruházás.

16:28 Ez érinteni fogja a vízi sporttelepet is, illetve a kerékpárutat korrigálni kell. Ha a vasút alatt vezetnék át az elkerülőt, akkor egy turbó körforgalommal csatlakozhatna, hátránya, hogy ennek árvíz esetén lezárhatónak kellenie, és hosszan a terepszint alá kellene vinni az utat, amely jelentősen megdrágítaná a beruházást, és egy kilométeren korrigálni kellene a meglévő 47-est is. A levegőtisztasági normák is betarthatók a területeken.

16:18 Horváth Anikó elmondta: vizsgálták a földutakat is, hiszen minden terület elérhetőségét biztosítani kell. Az elkerülő a távlatban autóút lenne, amelyet a most alakítanak ki, hogy még egy sávval bővíthető legyen. A 45-ös út két gyorsító és lassító sávval, két szintben csatlakozik az elkerülő úthoz úgynevezett rombusz típusú kialakítással, és a Mártélyi útnál is hasonló csatlakozás lenne úgy, hogy a Körtöltéshez nem kell nyúlni az építés során. A Bodzási útnál úgynevezett csökkentett paraméterű csomópont lenne, két szintben megvalósítva. A 47-es útnál lévő végcsatlakozásnál a békéscsabai vasútvonal helyzete merült fel, amelyet felülől kerülne ki az elkerülő.

 

16:08 Horváth Anikó, az Utiber Kft. munkatársa mutatta be az elkerülő terveit, kijelentve: a tervezésnél igyekeztek a nagyobb földterületeket nem kettévágni. A legtávolabbi tervezett útvonal 20 kilométer hosszú, amely bár a legkevesebb szennyezést okozza, de félő, hogy inkább a városon át közlekednek majd a járművek. A második, 16 kilométeres nyomvonal keresztezi a Mártélyi és a Bodzási utat, azonban ez kettészeli a Hód-mezőgazda telepe mögötti csatornázott részeket, amelyek kiváltása drága. A harmadik nyomvonal 13 kilométer hosszú, amely az ideális megoldás lehetne, bár a nyomvonalak vezetése között átkötések is lehetnek.

16:05 Dr. Kovács László leszögezte: a leköszönt államfő körüli ügyek arról terelte el a figyelmet, hogy hazánkkal szemben a magyar érdekek miatt, és a bankok és multi cégek érdekeivel szemben meghozott intézkedések milyen hatással vannak hazánkra. Lázár János hozzátette: a városban hallotta a véleményt, hogy a legutolsó gyermekgyilkosnak is jár a megszólalás lehetősége, amelyet a miniszterelnök nem kapott meg.

15:49 A nemzeti ünnepen a Kapcsolat Központ főigazgatójának Rendkívüli Helytállás érdemrend arany fokozatát adták át a rendkívüli észlelő rendszer kialakításáért – számolt be dr. Kószó Péter alpolgármester. Cseri Tamás képviselő a városi közlekedési kérdőívről elmondta: minden háztartásba eljutott, és felhívta a figyelmet, hogy a fórumokon is tájékoztassák erről a lakosokat. Van-e érdem kitölteni a kérdőívet – idézte meg a Rádió7-ben megfogalmazott hallgatói kérdést a képviselő, amelyre válaszként közölte: most igyekeznek bizonyítani, hogy ha kitöltik a kérdőívet, megfogadják a válaszok tartalmát.

15:47 Dr. Kovács Pál kijelentette: felügyeletéhez tartozó cégnél tudomásával a Havránek Ferenc által említett döntés nem született, ráadásul Szikáncsról helyi bérlettel bejárhat a munkavállaló. Ha más településről jelentkezik munkavállaló, inkább a vásárhelyit választják, de ebben a kérdésben Szikáncs is Hódmezővásárhelynek számít.

15:42 Tavaly ezer zsák szemetet szedtek össze a köves utak mentén – közölte a polgármester, és javasolta, hogy a Tiszai út mentén vágják vissza a zöld növényzetet, hogy látható legyen a szemét: a kidobott tárgyakból egy teljes lakás felszerelhető jószágudvarral a kidobott tárgyakból és elhullott állatokból. Magyar József, a Városellátó igazgatója elmondta: ahonnan elviszik a szemetet, oda hordják a lakosok a hulladékot, hiszen úgyis elszállítják. A Kása erdőben már markolóval pakolják a traktorokat. Az eredményes elszállításhoz két komolyabb traktor kellene. Célszerű lenne egy olyan szállításra alkalmas gép, amely más munkákra adapterekkel használható.

15:38 Lázár János elmondta: sokan gondozzák a házaik előtti közterületet, és a zöldhulladékot a házak előtt helyezik el kupacokban, és utasítást adott, hogy ezeket gyűjtsék össze, ám nem tették meg a város munkatársai. Sok helyen összekeveredik a zöld hulladék a háztartási szeméttel. Átlátszó zsákban, vagy összekötve kihelyezett zöld hulladékot az A. S. A. ingyen elszállítja. Hétvégi munkával és plusz járművekkel megerősített munkavégzés keretében tesznek rendet a városban.

15:37 Havránek Ferenc felszólalásában arról szólt, hogy információi szerint egy szikáncsi munkavállalót azért utasított el egy vásárhelyi városi cég, mert fizetni kellene az utazási költségének 80 százalékát.

15:29 Lázár János leszögezte: a megállapodás szerint több járat lesz: az iskolajáratokra is felszállhatnak az utasok, a helyközi járatokat a városon belül is használhatják a helyi utasok, a munkába szállító járatok megmaradnak, és a 7-es és 9-es járatok vonalait kombinálni fogják. A városon naponta 305 helyközi járat megy át, amelyekre májustól fel lehet szállni. Így több lesz az autóbuszok száma a helyi forgalomban.

15:27 Cseri Tamás képviselő fórumon szerzett tapasztalata alapján elmondta: sokan a Petőfi utcán szállnak le a 7-es buszról, ha tovább mennek egy megállót, a Lázár utcáról leszállva közelebb jutnak a gyógyintézményhez.

15:24 Almási István alpolgármester a tömegközlekedésről szóló napirend előtti felszólalásában kifejtette: a fórumokon a lakosok kérdezték: mikor állapodnak meg a Volánnal. A mai, rádiós fórumán dr. Lázár János megerősítette a járatok száma növekedni fog, és a Volánnal ma megegyeznek, és az új menetrend májustól érvénybe lép. Az alpolgármester kérte dr. Kovács Pált, hogy a lakossági fórumokon tájékoztassa a lakosokat. Almási István hozzátette: halottak napján és az ünnepeken céljáratokkal erősítik meg a tömegközlekedést.

15:22 A napirendet egyhangúlag fogadta el a testület.

15:09 A képviselők többsége már megérkezett az ülésterembe.