Balogh Sándor elmondta, hogy eszközvásárlásra mostanáig összesen 53 pályázat érkezett, közülük 8-at utasítottak el, mert azok nem feleltek meg a kiírási követelményeknek. A többi pályázó között a rendelkezésre álló 100 millió forintból összesen több mint 25 millió forintot osztottak szét, háziorvosok átlagosan 600 ezer forintot kaptak eszközök vásárlására.
Praxisvásárlásra mostanáig 13 pályázatot bíráltak el, ezek mind megfeleltek a követelményeknek. Balogh Sándor  arra is kitért, hogy a vásárlók életkora 35, míg a praxisukat eladóké 67 év volt. Utóbbiak között négyen már 70 évesek is elmúltak. A fiatal háziorvosok között összesen valamivel több mint 50, átlagosan mintegy 3,6 millió forintot osztottak szét. A jelentkezők nagy része nagyvárosi, de akadtak néhányan, akik falusi praxis vásárlásához jelentkeztek anyagi támogatásért.

Balogh Sándor kiemelte: a háziorvosok eszközvásárlását fedező 100 millió forintos forrásból 75, míg a praxist vásárlók támogatására szolgáló 200 millió forintos keretből nagyjából 150 millió forint van még. A pályázatok benyújtásának határideje április 30-án lejár – hívta fel a figyelmet a főigazgató.
A kormány úgynevezett Praxis-váltás programjának pályázati kiírásai januárban jelentek meg az OALI honlapján.
A pályázatokat a bírálóbizottság megadott szempontrendszer alapján, beérkezési sorrendben folyamatosan bírálja el, amíg a rendelkezésre álló keret tart.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkársága és az OALI közös közleménye szerint a praxisjog vásárlásához szükséges támogatásra azok pályázhatnak, akik háziorvostani szakvizsgával vagy csecsemő és gyermekgyógyász szakvizsgával vagy háziorvosi tevékenység végzésére jogosító licencvizsgával rendelkeznek – azzal a feltétellel, hogy ezen végzettségeket igazoló dokumentumokat 2010. január 1. és 2012. március 31. között szerezték vagy szerzik meg.

Feltétel továbbá: a nyertes háziorvosnak vállalnia kell, hogy az anyagi támogatás fejében a támogatás mértékével arányos ideig a megvásárlásra tervezett praxisban végez háziorvosi vagy házi gyermekorvosi tevékenységet.
A praxisjog vásárláshoz igényelhető összeg alsó határa egymillió, maximális összege pedig négymillió forint.
A praxisvásárlás mellett a minisztérium az indokolt eszközbeszerzéseket is támogatja az alapellátó orvosok körében. Ezen támogatásra azok pályázhatnak, akik orvosi diplomájukat 2002. január elseje után szerezték, területi ellátási kötelezettségük van, továbbá a praxisjog vásárlásnál részletezett körbe kell tartozniuk. A meglévő praxis felszereléséhez maximálisan egymillió forint igényelhető.

forrás:MTI