Az ötnapos rendezvény megnyitóján jelen volt a névadó lány, dr. Tóth Györgyné Aranyossy Ildikó is, aki kijelentette: az iskola méltón működik édesapja munkásságához. Az ötnapos rendezvényt a diákok műsora nyitotta meg, akik énekkel és színi előadással örvendeztették meg a vendégeket.

Az intézmény igazgatója elmondta: az eddigi leggazdagabb programmal megrendezett napok megcélozzák a diákokat, szülőket, pedagógus kollégákat egyaránt, szakmai tanácskozás, sport és tanulmányi verseny is szerepel a programban. Mint kiemelte, a vásárhelyi uszodában rendezik meg a fogyatékkal élők regionális úszóversenyét és a sajtos nevelési igényű gyermekek országos szépíróversenyének megyei fordulóját is Vásárhelyen tartják meg.

Az iskola tanulói megismerik majd a rendőrök és tűzoltók munkáját, és a fekete sasban rendezik meg Lukács Sándor műsorát, amelynek bevételét a színművész az iskolának ajánlotta fel, míg Lelkes István festőművész kiállítását a Ginkgo Sas Hotelben tekinthetik meg az érdeklődők.

A sokszínű programhoz az iskola három pályázatot is megnyert, és Hódmezővásárhely megyei Jogú Város is segítette a megrendezést.

Az iskola a Szeretet csodái címmel kiírt rajzpályázatának díjait Lelkes István festőművész adta át. Az óvodások korcsoportjában első lett Villányi Sára a kertvárosi óvodából, második Koczka Kíra a Mária Valéria Óvodából, míg a harmadik óvodástársa, Csipak Szonja lett.

A kisiskolások között Tóth Krisztián az Aranyossy Általános Iskolából, míg a második és harmadik helyen két varga Tamás Általános Iskolába járó diák, Lázár Réka és Herczeg Barbara végzett.

A felsősök között az első díjat László Renáta érdemelte ki a Péczely Attila Művészeti iskolából, a második Fürcht Henriett lett a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános iskolából, míg a harmadik helyen az Aranyossy-diák, Tóth Sándor végzett.

Arnay