A rendszer voltaképpen jól vizsgázott, de az ünnepélyes projektzáró még hátra van – mondta el a projektmenedzser. Ennek egyik oka, hogy menet közben némi változtatásra szükség volt, melyet utólagosan engedélyeztetni kellett. Az építésre közel 150 millió forintot nyert a község, majd a beadott önerő pályázaton ehhez is nyertek közel 10 millió forint támogatást.

A részben földmedrű részben burkolt medrű nyitott rendszertől azt remélik, hogy az érintett településrészen elkerülhetik a továbbiakban a csapadékosabb időszakokban is az elöntést, a belvíz probléma kialakulását. Az ünnepélyes átadást és projektzárót áprilisban tervezik – tette hozzá.

(A fotók az építés során készültek)

Molnár Attila