Mosás, főzés, mosakodás, öntözés, ezekre mind használjuk és ezt tudják is jól a legkisebbek, de mindennap arra is felhívják a figyelmüket, hogy nagy kincs is, nem szabad pazarolni a vizet, mondta el Kecskeméti Károlyné intézményvezető.

A gyerekek különböző foglalkozásokon és feladatokon vehettek részt, így a víz egy finom felhasználásával, a limonádékészítéssel is megismerkedtek, de megöntözték az ősszel létrehozott, már szépen fejlődő óvodai virágoskertet, később pedig a legújabb büszkeségüket a saját konyhakertet.

A víz fizikai tulajdonságait is megtanulhatták a kicsik, a legnagyobb sikert az a játékos feladat aratta, melyben vízi pisztollyal kellett lelőniük egy pingponglabdát egy orsó tetejéről. Ezt a játékot talán napestig folytatták volna a gyerkőcök.

Szombat Mihály