Az óvoda 1891-ben épült, és amikor elkészült, a piactérről harminc lovas kocsin indult el az ünneplő közönség a fellobogózott épülethez. Hajnalig tartó mulatság tette emlékezetessé az eseményt, és ekkor mutatta be az iskolaszék vezetője Tamaskáné Nyizsnyay Aranka úrhölgyet, akit az intézmény vezetésével megbíztak – idézte fel az egykori eseményeket Molnárné Dobsa Magdolna.

A kistérségi fenntartású Klauzál Gábor Általános Iskola és Óvoda óvodai intézményegységének vezetője elmondta, hogy a jeles évforduló alkalmából készítettek egy az elmúlt 120 évet bemutató száz oldalas kiadványt, amely a napokban jelenik meg. Emellett két hetes programsorozattal ünnepel az óvoda és az iskola, a közös események nem titkolt célja, hogy az óvoda-iskola átmenetet erősítsék.

Az oviban a múlt hét elején volt a nyitott kapuk rendezvény, ahová az újonnan beiratkozó gyerekeket és szüleiket várták. A jubileum alkalmából több kiállítást is összeállítottak az óvónők, az egyik helyiségben például régi játékok tekinthetők meg, a folyosón pedig sok-sok fotó és különböző hangszerek láthatók. A hangszerek érdekessége, hogy ezeken az egykori óvónénik muzsikáltak, a két hegedűn valószínűleg még Mészárosné Líbor Ilona is játszott a gyerekeknek, hiszen a feljegyzések szerint a 80 gyereket sokszor csak hegedűszóval tudta lecsendesíteni.

Kézműveskedtek is a gyerekek, fazekasmester vezette be őket az edénykészítés rejtelmeibe, illetve a Hódfó munkatársai ismertették meg őket a vásárhelyi hímzés szín- és motívumvilágával.

Március 22-én délelőtt egy őshonos fát, kocsányos tölgyet ültettek az udvaron, annak reményében, hogy legalább 120 évet megér. A nagy lapátokat két helyi vállalkozó forgatta: Mészáros Antal, akinek édesanyja, a már említett Ilonka néni egykor óvónője és vezetője is volt az óvodának és Zsarkó Imre, aki sok évvel ezelőtt járt az oviba. A gyerekek kis műanyag lapátokkal segítettek a munkában.

A faültetést követően adták át az „Én óvodám” rajzpályázat díjazottjainak jutalmát, majd az ovisokat és a pályázat eredményhirdetésére érkezett általános iskolásokat egy hatalmas születésnapi marcipán tortával lepték meg, amelyen a százhúszas formájú gyertya mellett tűzijáték is szikrázott.

A rendezvénysorozat zárásaként március 24-én nagy ünnepséget rendeznek a Mozaik Kamarateremben az óvodások és az iskolások fellépésével. „A szülők, nagyszülők mellett minden újvárosit várunk, mivel fontosnak tartjuk, hogy az óvoda a városrész lakói életében jelentős szerepet töltsön be” – fogalmazott Mészárosné Líbor Ilona.

Kokovai Péter

 

A rajzverseny díjazottjai

Óvodás kategória:

Dani Vivien, Varga Evelin, Dudás Dóra

 

Általános iskola alsó tagozatos kategória:

Pintér Tamás, Varjú Nóra (ovi-suli csoport), Angyal Tamás

 

Általános iskola felső tagozatos kategória:

Kenéz Tibor, Kovács Amanda, Bihari Richárd