A Generali-Providencia Biztosító az eddigi összegbiztosítás helyett szolgáltatásfinanszírozó egészségbiztosítást ajánl, amelynek előnye a várakozás nélküli ellátás – hangzott el a műsorban. A biztosítottaknak a havi díjon felül nem kell önrészt fizetniük és ellátási limit sincs, mindenki a diagnózisnak megfelelő ellátást kaphatja – mondta el Varró Katalin.

A képviseletvezető Diviki Sándor műsorvezetővel beszélgetve kifejtette, hogy ügyfeleik nem előre kerülnek a hosszú állami kórházi várólistákon, hanem egy másik sorba kerülnek, ahol hamarabb sorra kerülnek. Ebből az állami ellátás is profitál, hiszen rövidülhet a várólista és több pénz jut a rendszerükben maradó betegekre.

A szerződéskötés előtt az ügyfél állapotfelmérésen esik át. A súlyos betegség kizáró ok lehet, kisebb betegség viszont nem akadály. Nem mindegy, hogy valaki dohányzik vagy nem, ez is befolyásolja a díjszabást.

Többek között 24 órás telefonos tanácsadóvonal, preventív szűrőprogramok és e-pszichológiai tanácsadás (a pszichológus Interneten keresztül érhető el) áll a szolgáltatásra jogosult rendelkezésére a befizettett összegért, a járó beteg ellátás, laborvizsgálatok, diagnosztikai vizsgálatok és betegszállítás mellett.

Az Egészségprogramnak egyéni, családi és céges változata is van. Varró Katalin beszélt arról is, hogy elsősorban cégek részéről nagy az érdeklődés, mivel 2012-től lehetőség nyílt arra, hogy a munkáltatók adó- és járulékmentesen, a béren kívüli juttatások körében nyújtsanak munkavállalóiknak egészségügyi szolgáltatásokra szóló biztosítást. Egy cégen belül is csoportokat lehet kialakítani, és különböző csomagokat igénybe venni.

Varró Katalinnal személyesen egyeztetni lehet Hódmezővásárhelyen, a Kálvin tér 1. szám alatt (bejárat a Bercsényi utca felől) illetve a 62/646-319, 30/558-19-66 telefonszámokon.

Kokovai Péter