Az iskolák szülői közösségét is be kell vonni az iskolák életébe, de az államnak meg kell adni a lehetőséget, hogy a törvény szerint meghatározhassa az oktatás tartalmát és minőségét, amelynek ellenőrzésére is lesz lehetősége – fejtette ki Lázár János, hozzátéve: az állam a fenntartási költségeket fedezni fogja, de a helyhatóságoknak lehetősége lehet az intézmények segítésére.

Az államtitkár kézfogással pecsételte meg a városvezetővel az oktatás területén eddig is jól működő szövetségüket, és hozzátette: a Nemzeti Alaptanterv koncepciója elkészült és ismertté is vált, eddig 16 ezer oldalnyi vélemény érkezett az államtitkárságra, amelyet a szakemberek folyamatosan dolgoznak fel. Keretjogszabály készült, hogy bár a fontos irányokat rögzítse, azt mégsem kelljen túl gyakran módosítani.

Az életpályamodell bevezetése garantálja, hogy a pedagógusok más fejlett társadalmakhoz hasonlóan Magyarországon is a társadalom anyagilag is megbecsült rétegéhez tartozhassanak, amely által nőhet a pályát választó fiatalok aránya, így egyre magasabbra helyezhető az a határ, amely a szakma szintjét meghatározhatja.

Hoffmann Rózsa kérdésre válaszolva leszögezte: az állam a törvény értelmében azon iskolák adósságát is átveszi, amelyek negatív gazdasági eredménnyel esnek a törvényi változás hatálya alá, hiszen oktatási intézmény a változás miatt nem mehet csődbe.

Dr. Lázár János elmondta: a törvény lehetőséget ad az önkormányzatoknak, hogy működtetésre átvehessenek iskolákat az államtól, és a megyei jogú városok nem is kívánnak lemondani erről a lehetőségről. Ezt azonban minden esetben közoktatási szerződésben rögzíteni kell, és annak eldöntését, hogy melyik önkormányzat alkalmas arra, hogy oktatási intézményt működtethessen, szakértői bizottságnak kell eldöntenie.

Arnay