A két szervezet közös pénteki közleménye szerint a hatóságok március 7-én, a tíz legnagyobb áruházlánc vezetőinek és minőségbiztosításért felelős munkatársainak ismertették az időszakonként tapasztalható rágcsáló fertőzöttség megszüntetésének lehetőségeit.
A hatóságok szerint a hazai élelmiszer áruházakban alkalmazott védekezési módszerek és eljárások nem működnek megfelelően, ami jelentős szerepet játszhat a kártevők bejutásában, megtelepedésében, és elszaporodásában. A hivatalok ezért kidolgoztak egy, a kártevők visszaszorítását segítő programot.


Az ellenőrzések kitérnek a védekezés folyamatának vizsgálatára, így a kereskedés technológiai területeit, a hulladékkezelést és a takarítás módját is vizsgálják. Külön figyelmet fordítanak a rágcsálók megtelepedési lehetőségeinek vizsgálatára. Amennyiben a termékek beszállítása során kerül rágcsáló az áruházakba, a hivatalok a szállítási útvonalon visszafelé ellenőrzik a beszállító vállalkozásokat.
A beszennyezett, fertőzött élelmiszer és annak csomagolóanyaga a fogyasztó, a termékkel érintkező valamennyi vásárló, áruházi dolgozó egészségét veszélyeztetheti. A kártevők jelenléte az élelmiszerekben nemcsak gazdasági, de közegészségügyi és élelmiszerbiztonsági probléma is. Ezért az MgSzH és az OTH folyamatosan együttműködik, kölcsönösen tájékoztatja egymást, illetve az élelmiszerbiztonsági, vagy a közegészségügyi veszély fennállásának észlelésekor azonnal megteszi a szükséges hatósági intézkedéseket.


Az MgSzH és az OTH képviselői felhívták az áruházláncok vezetőinek figyelmét arra, hogy a kártevők távoltartása és a kártevőmentesség fenntartása jogszabályi elvárás, amelynek biztosítása és igazolása az élelmiszervállalkozók felelőssége.
Az egyeztetésen jelen lévő tíz áruházlánc 16 képviselője üdvözölte a hatóságok kezdeményezését, és kérték a további aktív együttműködést a probléma hatékony kezelése érdekében.

forrás:MTI