A The British Medical Journal (BMJ) című orvosi folyóiratban ismertetett tanulmány szerzői szerint megállapításaik cáfolják azt az elterjedt nézetet, hogy a 37. terhességi hét után született babák hosszú távú egészségügyi kockázata azonos a teljes időre világra jött újszülöttekével.
Összesen 14 ezer, tíz évvel, illetve öt évvel ezelőtt született gyereket vontak be a tanulmányba, amelyben azt is elemezték, hogy milyen gyakorisággal kerültek a gyerekek kórházba, és milyen betegségeik voltak az eltelt évek során.
Az elemzésből kiderült, hogy a 39. terhességi hét előtt született gyerekeknél ötéves korukig némiképp nagyobb az egészségügyi problémák kockázata, mint a teljes időre született babáknál. Asztma vagy zihálás például az előbbiek 17 százalékánál fordul elő, míg a teljes időre született gyerekek körében 15 százalék a gyakorisága.
Nagy-Britanniában az újszülötteknek körülbelül az ötöde, évente mintegy 100 ezer baba jön világra a 37. vagy a 38. terhességi héten.
A tanulmány szerzői – leicesteri, liverpooli, oxfordi, warwicki és londoni kutatók – hangsúlyozták, hogy a szülőknek nem kell aggódniuk az igen csekély mértékű kockázatnövekedés miatt. Ugyanakkor kiemelték, hogy a családokat és a babákat ellátó egészségügyi hálózat tagjainak érdemes figyelmet fordítaniuk a megállapításokra.

 

Forrás: MTI