Mint minden évben idén is összemérhetik tudásukat a tanulók a Mindszenti Általános Iskolában, ugyanis február 6-tól egészen 24-ig minden délután rendezik meg az intézmény falain belül a tanulmányi versenyeket – tudtuk meg Gyapjasné Hegedűs Éva, igazgatóhelyettestől, aki elmondta, hogy a tanulók 2/3-a vesz részt a versenyeken.

Szinte minden tantárgyból hirdettek versenyt. Az első három helyezettek oklevelet kapnak, valamint az elsőket a március 15-i ünnepségen további díjakkal jutalmazzák. Kedden délután a 2. osztályosok magyar versenyén jártunk.

Eredmények később!