A rendezvényekhez igazodva évente négy alkalommal tartanak vezetőségi ülést, illetve egyszer közgyűlést. Részt vesznek a megyei egyéni- és csapatbajnokságon, továbbá a régión- és országon belüli meghívásos és nyílt versenyeken, ahol számtalon dobogós helyezést értek már el, versenyzőik. Helyben a mindszenti, a szegvári és a szentesi egyesületekkel vannak közelebbi kapcsolatban, határon kívül pedig szerbiai csapatokkal.

A Mol Sporthorgász Egyesület maratoni versenyén az elmúlt két évben a Kaczor István – Kazy Csaba páros 1. és 2. helyezést ért el, továbbá a vásárhelyi Csernák Zoltán horgászuk Tekijában és Mali Zvornikban szerepelt eredményesen a kuttyogató versenyeken.

A két ország közötti horgász kapcsolat és barátság elmélyítése, és addigi segítségéért Kazy Csabának a Szabadkai Horgász Szövetség 1997-ben oklevelet adományozott. A 2011-ben találkoztak Komarno város rendőrségének csapatával és hívták őket Mindszentre azonban, sajnos időpont egybeesés miatt nem tudtak ellátogatni a Tisza parti településre.

Kazy Csaba versenyző 2007 óta résztvevője az országos veterán bajnokságnak. Az ott elért eredménye alapján, háromszor volt tagja a magyar veterán válogatottnak és részt vett 2008-ban a portugáliai (ahol csapat világbajnoki ezüstérmes és a csapat legjobbjaként egyéni 5. helyezett lett), 2010-ben a belgiumi (csapat 6. helyezés) világbajnokságon, majd 2011-ben a Firenzében rendezett (csapat 5. helyezés) világjátékokon.  

2011-ben öt versenyt rendezett a Katech

Május utolsó vasárnapján tartják a Ludasi-csatornán a Gyermeknapot. A terepet már előző napokon elkészítik, a füvet lekaszálják. Bárki részt vehet a versenyen, ha rendelkezik érvényes gyermek horgászengedéllyel. Erre az alkalomra a szülők is kapnak meghívást.  Biztosítanak kétszeri étkezést, versenydíjakat, csalit, etetőanyagot és kész szerelékeket. Ebéd után célba dobás és szellemi vetélkedő a program.

Június elején Szegváron a  Kurcán rendezik a Családos Horgásznapot. Verseny kategóriák: két botos felnőtt egyéni, ifjúsági egyéni, 2 fős családi és versenyzői. Minden kategória helyezettjét éremmel és tárgyjutalommal díjaznak, kivétel a versenyzői kategória ahol a helyezettek csak érmet kapnak.

Minden év augusztus elején rendezik meg az Atki Holtágon a KATECH KUPA, László István Emlékversenyt. Ezen a megmérettetésen a 2000-ben elhunyt versenyző társukra és alapító tagjukra elkékeznek. Háromfős csapatok és egyéni versenyzők részvételével kezdődhet a verseny. A győztes csapat a „KATECH” Kupát, a legtöbb halat fogó versenyző a „László István emlékverseny” kupáját őrzi egy évig.  

1999-ben elhunyt Kiss István – aki nagyon sokakat tanított meg verseny horgászni – alapító tagjuk és versenyző társuk emlékére közösen rendezik a Szentesi Horgászegyesülettel, Szentesen a Kurca városi szakaszán november második hétvégéjén, egyéni versenyzők részére versenyzői, amatőr, női, ifjúsági és gyermek kategóriákban a Kiss István Emlékversenyt. A résztvevők létszáma rendszeresen meghaladja az 50 főt, sőt a tavalyi évben már 63-an versenyeztek.

A Paprika Fesztiválon, az elmúlt évben első alkalommal rendeztek horgászversenyt. Szombaton egész napos programmal várták a látogatókat. A program nagyon sikeres és kiemelkedően magas színvonalú volt, ami köszönhető a rendezők – elsősorban Samuné Ács Szilvia és id. Kaczor István, majd Kazy Csaba és Rácz Árpád – kitartó munkájának. Segítséget kaptak a Mindszenti Polgárőrségtől és a Mindszenti Horgász Egyesülettől. A Kurcán rendezett horgászversenyen kettő szerbiai és 12 magyar csapat vett részt.