1940-ben a szegedi Városi Színházban kezdte pályáját, 1942-től a Miskolci Nemzeti Színházban, 1944-től a budapesti Nemzeti Színházban, utána több helyen (Budai Színház, Vígszínház, Hódmezővásárhely, Magyar Színház), majd újra Miskolc, majd a Szegedi, majd a Pécsi Nemzeti Színházban játszott. 1950-től 1963-ig, 1967-től 1973-ig, majd 1980-tól 2000-ig a Nemzeti Színház művésze. 2000-től a korábbi Nemzeti társulatában maradt, így a Magyar Színház tagja lett. 1963–67-ig, majd 1973-1980 között a Madách Színházban játszott. 1981 után nyugdíjba vonult, csak szerepekre szerződött 1997-ig, utána lajosmizsei tanyáján élt visszavonultan. Súlyos betegség után agyvérzésben hunyt el, a farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.

Közel 80 filmben és megszámlálhatalan tévéjátékban volt főszereplő. Orgánuma, szuggesztív egyénisége, elementáris erejű szerepformálása, humora, intellektuális ereje, kitűnően érvényesült klasszikus hősök megformálásában, színpadon és filmen egyaránt.

Felesége B. Élthes Eszter “Férjem, a komédiás” címmel írt róla könyvet, amely 2004 novemberében jelent meg.

wikipédia