„Új fogyasztók bekapcsolása a geotermális távhőszolgáltatásba Hódmezővásárhelyen” című projekt keretében 87,6 millió forintot nyert pályázaton a HVSZ ZRt. Ehhez az összeghez közel ugyanennyit hozzátettek, így 175 millióból valósul meg Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, az Alföldi Galéria és a Cseresnyés Kollégium fűtésének felújítása, melyeket a következő szezontól már termálvízzel fűtenek.

A projekt keretében 2876 méter gerincvezetéket fektettek le, a szennyvíztisztító melletti termálkút új búvárszivattyút kap és a bekötésre kerülő négy épületben a termálvizet is hasznosító fűtési hőközpontok létesülnek – tudtuk meg Ádók Jánostól, aki hozzátette, hogy jelenleg a vezetékfektetés fázisban tartanak a munkálatok, amely április 30-ig készül el. Ezt követően szeptember 30-ig alakítják át a hőközpontokat az intézményekben.

A termálvizes fűtéssel évi 110 ezer köbméter földgázt spórolnak meg, ami éves szinten 10-11 millió forintot jelent – tudtuk meg Ádók Jánostól. Továbbá nem szabad elmenni a szén-dioxid csökkenése mellett sem, amely a város levegőjét kíméli. A beruházás eredményeképpen éves szinten 161 tonnával kevesebb szén-dioxid kerül a levegőbe.

A városban jelenleg is fűtenek ezzel a módszerrel. A Hódtói központban lévő oktatási intézményben, valamint a bevásárló központokban.