A javaslat indoklása szerint az új gyűjtőszámlahitel-szerződések megkötésére legkorábban áprilistól kerülhet sor, ezért az eredeti, 2016 év végi határidőig csak négy és félév lenne hátra. Az index.hu birtokába került tervezet szerint a hosszabbítást a Bankszövetség támogatta.
A kedvezményre jogosultak körét is bővítheti a kormány: a javaslat a lízingeseket is bevonná a kedvezményezettek közé, az indoklás szerint azért, mert a végtörlesztést is kiterjesztették erre a körre, így most indokolatlan lenne a kizárásuk.
A devizában törlesztők viszont hátrányba kerülnek, ők jelen állás szerint nem kérhetik a rögzítést. A tervezethez csatolt vezetői összefoglaló azonban emlékezteti a minisztereket, hogy végül a végtörlesztés szabályait nekik kedvezően módosították, egyelőre tehát nem zárható ki, hogy a véglegesített javaslatba őket is bevonják – írja az index.hu.
A kedvezményes törlesztésre áprilistól idén, év végéig lehet bejelentkezni. A közszféra dolgozóit a bankok soron kívül bírálják el és egyszeri, vissza nem térítendő támogatást is kapnak az államtól július 1-jéig, ami 10 milliárdos költségvetési kiadást jelent. A dokumentum szerint az árfolyamrögzítés 60 hónapja alatt a 300-450 ezer érintett kamattámogatása 103-154 milliárd forintos költségvetési kiadást jelent.
A portál megjegyzi, hogy a birtokába került javaslat főbb vonalaiban megegyezik a korábban megismert kormányzati elképzelésekkel, amelyek lényege tömören: a rögzített árfolyam feletti tartozásrész az adós gyűjtőszámláján halmozódik, ennek kamatait az állam és a pénzintézetek fele-fele arányban fizetik. A rögzítés azért nagyon kedvező az adósoknak, mert tartozásuk jelentős részét lényegében elengedik, nekik csak a rögzített szint feletti tőketartozást kell visszafizetni.

 

Forrás: MTI / index.hu