1982-ben állt először színpadra a Bikini együttes. Az első koncertek közönsége nem sejthette, hogy a nyolcvanas évek meghatározó rock zenekarát hallja. Pedig azzá vált a társulat, túlélve a korai frontember-váltást is. A tíz évvel később bekövetkezett búcsúig sorra jelentek meg a sikeres lemezek, s ha valahol fellépni készült a Bikini, gyorsan ki lehetett tenni a plakátokra a „minden jegy elkelt” feliratot.

Öt év szünet után, 1997-ben tért vissza az együttes. Méghozzá nem nosztalgiázni, hiszen azóta is magas hőfokon működik. Az elmúlt tizenöt évben újra a csúcsra jutott a Bikini, s ott is maradt mind a mai napig. Az elmúlt nyáron hétvégénként több tízezer ember hallgatta és énekelte a dalokat, a régi slágereket ugyanúgy, mint a legutóbbi album, az Elmúlt illúziók gyorsan népszerűvé vált dalait.

A turné után a közönség és a szakmabeliek véleménye szerint is a legkiválóbb Bikini-felállás, azaz D. Nagy Lajos (ének), Németh Alajos (basszusgitár), Lukács Peta (gitár), Mihalik Viktor (dob), Makovics Dénes (szaxofon) és Bördén Szabolcs (billentyűs hangszerek) máris elkezdett készülni a jubileumi koncertre. A mintegy három órás előadás egyszerinek és megismételhetetlennek ígérkezik.

 

Forrás: Zene.hu