Nehéz meccsen nyert a Kosársuli

Közvetlen riválisát győzte le szombat este a Hódtói Sportcsarnokban az EnterNet Vásárhelyi Kosársuli az NBI/B csoportos kosárlabda bajnokság legutóbbi fordulójában. A Nagykőrösi Sólymok ellen nem volt könnyű dolga Utasiéknak, csak az utolsó negyedben dőlt el, hogy ki nyeri meg a rangadót.

Több mint húsz éve a közösségért

Az elmúlt két esztendő fő eseményeit mutatták be képekben a Maroslelei Polgárőr és Tűzoltó Közhasznú Egyesület által rendezett évzárón, melyet szombaton este rendeztek meg a településen. Mindezek mellett természetesen nem maradt el Gazdag István, elnök beszámolója a 2011-es eseményekről, illetve az idei terveket is megosztotta a bálozókkal.

Megtáncoltatták az egész családot

A HISZK Gregus Máté Tagintézmény diákbálján nyitótáncként két táncot jártak a diákok, ami valójában három volt. A fiatalok a szülőket sem hagyták pihenni, apát és anyát is megtáncoltatták, de a kistestvér sem maradhatott ki a mulatságból.

Töretlen az érdeklődés a Vállalkozói Akadémia előadásai iránt

Legalább harmincan az előző előadáson is jelen voltak azok közül a vállalkozók közül, akik most is részt vettek a kisteleki Vállalkozói Akadémián. Egy előadási nap még hátra van, az eddigiekről Sándor Attila szervező elégedetten nyilatkozott.

Baktériumfaló proteinek a könnycseppben

A tudósok kiderítették, miként nyújtanak védelmet a könnycseppben rejlő proteinek, hosszas kutatások során ugyanis kiderült, hogy ezek a lizozim nevű enzimek olyan fogsorszerű szerkezettel rendelkeznek, melyek segítségével úgy rágják át magukat a bakteriális sejtfalakon, mintha egy cső kukoricát falnának fel.

Feladták: hűlt helye lesz hétfőn négy banknak

Hétre nőtt az idei bankcsődök száma az USA-ban, miután a múlt heti három után ezen a héten újabb négy hitelintézetet zárattak be a hatóságok, mégpedig kettőt Tennessee, egyet-egyet pedig Minnesota és Florida államban.

Csongrádi borok a tájházban

Az Árpád utcai népművészeti házban elindult a Lélekmelegítő borest rendezvénysorozata, melyen az Alföldi régió borai mutatkoznak be. A kemencével befűtött tájházban az előadás mellett találtak rágcsálni és természetesen kortyolnivalót is a megjelentek.

Birkózik a felvételi keretszámokkal a szegedi egyetem

A nemrég nyilvánosságra hozott intézményi felvételi keretszámok a Szegedi Tudományegyetem több karát arra késztetik, gondolják át, miként tudják segíteni az állami helyek csökkenésével kiszorulókat. Közel ötszázzal kevesebb az államilag finanszírozott alapképzésre felvehető hallgatók száma az SZTE-n, a tavalyi 2978 helyett 2495. Ugyanakkor részösztöndíjas képzésre összesen 1235 hallgatót vehet fel az intézmény.

Hétfő: végtörlesztési határidő

Kellemetlen meglepetésben lehet része annak a hitelesnek, aki ingatlaneladásból szeretett volna végtörleszteni és január végéig nem érkezik meg a teljes összeg. A korábban beharangozott igényléstől számított 60 nap helyett (ami akár február 29. is lehetett volna) január 30-ig meg kell érkeznie a pénznek.

Tilos „belakni” a folyosókat

Január elsejétől új jogszabály szabályozza a tűzvédelmi bírság eseteit és összegét. A tűzoltóság köteles bírságot kiszabni ott, ahol a társasházban akadályokat talál a menekülési útvonalon. A büntetés mértéke 30–300 ezer forint.

Csökkenhet a benzinár

Jelentős mértékben erősödött a forint árfolyama a dollárhoz képest, aminek köszönhetően várhatóan ismét csökkennek szerdától a hazai üzemanyagárak. Ezúttal a benzin esetében is elkezdhetünk távolodni a mindenkori csúcsról, az árcsökkenés mértéke literenként akár 5-6 forintra is rúghat majd a benzin és gázolaj piacán egyaránt - írja a Portfolio.

Kutyának, macskának kertben a helye

A különböző allergiák, így az állatszőr allergia is igen elterjedt. Na de mi van akkor, ha mégis szeretnénk otthon kutyát vagy macskát tartani? Bizonyos szabályok betartásával, és az allergia súlyosságától függően nem biztos, hogy le kell mondani a házi kedvencről.

Megfázás veszély!

A megfázásos megbetegedések idejét éljük, melyek kortól, nemtől függetlenül bárkit sújthatnak, főleg a téli napokban. A Rádió 7 Családi magazin című műsorában dr. Kőhegyi Ferenc szakgyógyszerésszel, a Zrínyi utcai Gyógyszertár vezetőjével erről beszélgettünk.

Ki építhet hazánkban faházat?

Aki eldönti, hogy faházban szeretné élni életét, az a felépítés előtt gondosan válassza meg a kivitelezőt. Mire kell figyelni? Erről beszélgetett a Rádió 7 Családi magazinjában Hársasi Tibor, a Könnyűszerkezetes Házépítők Egyesületének elnöke és Kodácz Csengele.

Fizika testközelben

Örömmel tapasztaljuk, hogy a felvételizők mellett egész családok látogatnak el a Szegedi Tudományegyetem Fizika Napjára, amit már hatodik alkalommal rendeztek meg január 28-án, szombaton – tájékoztatta szerkesztőségünket Szalai Tamás az SZTE Fizikus Tanszékcsoport közkapcsolati felelőse, akit az SZTE felújított Dóm téri épületében kérdeztünk.

Vízum? Oltás? Utazás előtt tájékozódjunk!

A Rádió 7 Családi magazinjának Bőrönd rovatában az ún. speciális bejutásokat vette gorcső alá Lehota Andrea, a Neckermann Partner Utazási Iroda vezetője és Kodácz Csengele. Így kiderült milyen speciális dolgokra kell figyelni, ha távolabbi országba utazunk.

Nyolcszáz adag ételt osztottak

Nyolcszáz adag húsos káposztát osztottak szét szombaton kora délután Mindszenten, a Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központ előtt. Illyés Gábor főzőmester tíz éve járja az országot, aki a Tisza parti településre nem első alkalommal érkezett. Ez idő alatt közel 600 ezer adag ételt osztott szét.

Hétköznapi csoda: a házi tarhonya

A tarhonya hagyományos magyar étel, hungarikum. A házi tarhonya sokszínűségéről és a vele kapcsolatos tudnivalókról beszélgetett a szombati Családi Magazinban Borsodi Lászlóné, Böbe házitarhonya-készítő Török Anitával.

Cséka Ervin 90 éves

Prof. Dr. Cséka Ervin a Szegedi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karának emeritus professzora ebben a hónapban ünnepelte 90 éves születésnapját. A híres szegedi büntetőjogászt Szegeden a Kar Tanácstermében köszöntötték, ahol számos korábbi-jelenlegi ügyész és bíró is megjelent. Az ünnepséget Prof. Dr. Nagy Ferenc a Büntetőjogi és Büntető Eljárásjogi Tanszék vezetője nyitotta meg.