A hiányzások a törvény változását követően csökkentek, így az egy főre jutó hiányzás 5 nap a mindszenti iskolában.

A tanulók 45 százalékának példás a magatartása, 32 százaléknak jó, 19-nek váltózó, míg 4-nek rossz. – Ezek az adatok megközelítik az előző évi statisztikát – fogalmazott Bagitáné, aki a diákok szorgalmáról is beszámolt: 25 százalék példás, 45 százalék jó, 20 százalék változó és 10 százalék hanyag minősítést kapott. A szorgalom egy kicsit romló tendenciát mutat – mondta az igazgató.

Továbbá megtudtuk, hogy az Iskolabarát Alapítvány még az év elején meghirdetett egy pályázatot a „Javíts egy jegyet” címmel. Ebben a versenyben az a két osztály részesül majd 20-20 ezer forintos jutalomban, akik az előző év végi osztályátlagon a legtöbbet javítanak. Eredményt még nem hirdettek, hiszen az összegző számítások jelenleg is tartanak.