Először is, honnan tudjuk, hogy elegendő vizet iszunk? Szakértők szerint ennek megállapítása sem egyszerű feladat. Az, hogy éppen nem vagy szomjas, még nem biztos, hogy azt jelenti, hogy a folyadékbeviteled rendben van. Mindösszesen annyit, hogy jelenleg nincs több folyadékra szükséged.

1. mítosz: Igyál naponta legalább 8 pohár vizet!

A kutatók szerint, nincs egyértelmű pozitív egészségügyi hatása annak, ha egész nap vizet kortyolunk, vagy gurítunk le a torkunkon. Hogy akkor honnan jött az, hogy naponta legalább 8 pohárral meg kell inni? Valójában senki sem tudja, mondta Dr. Stanley Goldfarb, a Pennsylvaniai Egyetem egyik veseszakértője.

2. mítosz: A sok víz segít a méregtelenítésben.

A vese tulajdonképpen méreganyagokat szűr ki a vérkeringésünkből. Aztán a méreganyag a vizeletünkkel távozik a szervezetből. A kérdés tehát a következő: Ha naponta több vizet iszunk, akkor megnövelhetjük-e a vese funkcióinak hatékonyságát?

„Nem” – mondta Dr. Stanley. „Sőt, azzal, hogy több vizet veszünk magunkhoz, gyakran csak lassítjuk vesénk természetes szűrő funkcióját. Ez természetesen csak egy minimális lassulást eredményez, de ez a lassulás határozott.”

3. mítosz: A sok víz egészségesebb bőrt eredményez.

Testünk körülbelül 60%-a víz. Tehát egy 90 kg-os emberből 54 kg víz. Azzal, hogy naponta több vízhez juttatjuk szervezetünk csak minimális hatást érhetünk el. „Szervezetünk számára nagyon kicsi a szerepe annak, hogyha több vizet juttatunk be a kelleténél. Nagyon kevés embernél produkál valamilyen tényleges pozitív változást.

A természet rendjét nem tudjuk felborítani, fiatalabbak több víztől biztos, hogy nem leszünk!” – mondta a professzor, aki ezen irányú értekezését egy tudományos lapban publikálta. Egy 2007-ben napvilágot látott tanulmány szerint, mely a víz és a bőr kapcsolatát vizsgálta, fél liter víz növelheti a kapillárisok aktivitását a bőr környékén. „Azonban az teljes mértékben bizonytalan, hogy klinikai jelentősége számottevő-e vagy sem.” – reagálta Dr. Stanley.

4. mítosz: Több víz, nagyobb fogyás.

Kicsit pontosabban ez a mondat így nézne ki: A víz segíthet a diétázóknak. „A víz az egyik legtökéletesebb italválasztás a fogyni vágyóknak, ugyanis nem tartalmaz kalóriát.” – mondta Madeleine Fernstrom a Pittsburghi Egyetemről. „Így csökkenthetjük szomjúság és telítettség érzetünk, anélkül, hogy kalóriát vennénk magunkhoz!” Természetesen a víz se csodaszer. Önmagában nem lehet tőle fogyni! Egyébként más – valóban – 0 kalóriát tartalmazó italok is megfelelőek erre a célra.

5. mítosz: Edzés közben könnyű dehidratálttá válni.

Ahhoz, hogy dehidratációról beszéljünk a súlyunk legalább 2%-át kell elveszítenünk. Ez egy 90 kg-os embernél majdnem 2 kg-ot jelent. És természetesen ez a 2kg a szervezet vízkészletéből kell, hogy „eltűnjön”. A futóknak, biciklizőknek, túrázóknak mind tudniuk kell felismerni a dehidratáció jeleit.

„Természetesen nyilvánvaló az is, hogy melegebb és szárazabb időbe, a szervezetnek több folyadékra van szüksége!” – mondta Goldfarb. A szakértők a sportolóknak azt ajánlják, hogy legalább fél liter folyadékot vegyenek magukhoz, minden komolyabb edzés előtt. Viszont mondjuk egy kellemes séta alkalmával nem fontos kiinnunk a csapot.

Dehidratálttá válni úgy, hogy nem vagyunk élsportolók nagyon nehéz. Az élsportolók pedig már tudják, hogy mit kell tenni, ahhoz, hogy ne száradjanak ki. Így e felől nem kell aggódnotok! Végül pedig Dr. Stanley tanácsát tolmácsolnám: „ A képlet nagyon egyszerű. Ha szomjas vagy, akkor igyál!”

Forrás: kamaszpanasz.hu