Nagyon sokan, anélkül, hogy tünetük lenne, nem tudják, hogy magas a koleszterin, a vércukor és a triglicerid szintjük. A három komplex, együttes meglétét nevezzük metabolikus szindrómának, ha pedig mindez magas vérnyomással is párosul, akkor annak komoly következményei lehetnek. Hiszen a magas vérnyomás miatt stroke és agyvérzés is kialakulhat. A vércukorszint magassága pedig érszövődményekkel járhat együtt, amely a későbbiekben akár érszűkületet is eredményezhet. Ha nem kezelik, akkor a lábban keletkezett érszűkületnek csonkítás is lehet az eredménye.

Ha időben észreveszik, akkor ezek a betegségek megelőzhetőek. Időben észrevenni pedig szűréssel lehet. Gyógyszertári gondozás 6-8 éve létezik Magyarországon, s ebbe a vásárhelyi Zrínyi utcai Gyógyszertár is bekapcsolódott. A szűrés során megnézik a vércukor, a triglicerid és a koleszterin szintet. Dr. Kőhegyi Ferenc szakgyógyszerész elmondta, a lakosság körülbelül 25%-a nem tudja azt, hogy az említett háromból valamelyik a normálisnál magasabb értéket mutat. Nem a diagnosztizálás a céljuk, hanem az, hogy a kóros értékeket kiszűrjék, és a páciens a házi orvosával konzultálva a megfelelő szakorvoshoz kerüljön.

A szűréseket évente egyszer célszerű megismételni. Ha az első mérésnél valamelyik szint magasabb a normálisnál, akkor kéthét múlva végeznek egy újabb szűrést, ha az is kóros értéket mutat, akkor a szűrést végző dr. Kőhegyi Ferenc szakgyógyszerész a páciensnek javasolja az orvosi vizsgálatot. A szűrésekre cukorbetegek is járnak, azért, hogy a vércukorszintjüket kontrollálják – tette hozzá a Zrínyi utcai Gyógyszertár vezetője.

Hódmezővásárhelyen, a Zrínyi és Nyizsnyai utca kereszteződésében található Zrínyi utcai Gyógyszertárban bárki igénybe veheti a szolgáltatást hétköznapokon fél 8 és este fél 7 között.

Kodácz Csengele